- hirdetés -

Pár napja írtunk róla, akkor kapcsolták le a rendőrök. Kiderült, nem ez volt az első esete, hogy amfetamint adott el, éppen próbaidejét töltötte.

A Békéscsabai Járási Ügyészség átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kezdeményezte egy 37 éves büntetett előéletű orosházi férfi előzetes letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján az állapítható meg, hogy a gyanúsított 2015. év folyamán orosházi lakásán kábítószernek minősülő amfetamint árusított, legalább három orosházi lakosnak rendszeresen értékesített belőle 4 000 forint/gramm áron. A gyanúsított október 2-án bukott le, ekkor a lakásán 82 gramm mennyiségű amfetamint tartalmazó tablettát foglaltak le – írja a Beol.hu.

A gyanúsított korábban volt már büntetve: legutóbb szeptember 10-én éppen kábítószerrel visszaélés bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott, jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményt ezen büntetés próbaideje alatt követte el.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt azért került sor, mert alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a tanúk befolyásolásával vagy a még fel nem talált tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást  meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg a bűnismétléstől is tartani lehet.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított előzetes eltartóztatását elrendelte.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.