Az idei Legerősebb Tűzoltók Versenyének egyik orosházi indulója azt vallja, amit elkezdünk, azt végig kell vinni, soha nem szabad feladni. A karate tanította meg az alázatra és a kitartásra, amit tűzoltóként minden szolgálatban hasznosít.
A Legerősebb tűzoltókról mi is mutattunk nagyképeket és forgattunk videót is. Mindkettőben feltűnt Németh László tűzoltó őrnagy, aki maga is végigment a tényleg brutális keménységű pályán. Elsősorban annak örült, hogy végigcsinálta, de nem elégedett teljesen. Már most a hibákat elemzi és azon agyal, hogyan lehet jövőre még gyorsabb. Pont úgy, ahogy egy balesetnél vagy tűznél dolgozik.
Régóta ismerem Lacit. Az elmúlt években tudósítóként számtalan beavatkozásnál láthattam élesben, hogyan vezeti maroknyi tűzoltó csapatát. Határozott, világos elképzelésekkel rendelkezik és ha a helyzet úgy hozza, gyorsan hoz döntéseket és improvizál, és ha kell életet is ment. De azt hiszem, ez egy tűzoltó tiszttől el is várható.
A pedagógus lánglovag
Pedig nem tűzoltóként kezdte. Középiskola után nem vették fel a vegyészmérnökire, így bevonult katonának. Akart vámos lenni, aztán honvéd, de ez nem jött össze. Leszerelés után a Guardian üveggyárában dolgozott a biztonsági szolgálatnál, közben nevelőtanári diplomát szerezett.
– Mondhatni pályaelhagyó tanár vagyok. De ez nem teljesen igaz, hiszen a fiatal kollégákat a laktanyában oktatni kell, így ezt is tudom hasznosítani – mondja nevetve.
A tűzoltókhoz 1999-ben csatlakozott. Négy évig hatósági munkát végzett, ezután nyergelt át a beavatkozókhoz, ahol szolgálatparancsnok-helyettesként kezdte, most pedig szolgálatparancsnokként szolgál.
De mi visz rá valakit arra, hogy tűzoltó legyen?
– Édesapám katona, így talán valahol meg volt írva, hogy egyenruhás legyek. A tűzoltóság mindig is vonzott, és azt hiszem, gyorsan be is illeszkedtem. Immár 16 éve szereltem fel, ebből pedig tizenkét éve beavatkozó vagyok. Aki már birkózott a lángokkal, dolgozott a baleseteknél, annak a vérévé válik ez a szakma, ez az érzés. Olyan élményeket kapsz az élettől, olyan sorsokat látsz, ami benned marad – fogalmaz.
Halálos eset az első napon
Minden tűzoltóval folytatott beszélgetésnél adódik a kérdés, hogyan dolgozzák fel a tragikus eseteket? Laci saját bevallása szerint néha visszatérnek neki a komolyabb esetek, amikor újra és újra elgondolkodik azon, mennyire gyorsan vége lehet az életnek. De van egy “módszere”, amivel eltereli a figyelmét erről.
– A sport sokat segít. Lassan 20 éve karatézom, ott kap az ember pofonokat, ami megtanít küzdeni és feldolgozni a kudarcokat. Sokszor levernek egy edzésen, de főleg egy versenyen. És ha ott lekerülsz a földre, fel kell állni, meg kell csinálni, menni kell előre. Ez pedig a fizikális felkészülés mellett mentálisan is sok erőt ad, amit tűzoltóként hasznosak – mondja az egyébként fekete öves karatés, aki már edzőként is oktatja a gyerekeket.
Munka közben nem lehet rossz napja
Közhelynek tűnik, hogy a munkahelyi gondokat nem érdemes hazavinni. Ez egy irodában dolgozó embernek sem egyszerű, de mit szóljanak a tűzoltók, akik sokszor tragédiák szemtanúi. Kérdezem, ő hazaviszi a gondokat?
– Kezdetben biztos így volt, de idővel megtanultam ezt kizárni. Az első napomon, amikor vonulósként szolgálatba álltam, egy halálos esethez riasztottak minket. Nem volt túl felemelő, eszembe szokott jutni, és akkor nehezebben alszom el. De ez csak otthon jöhet szóba, bent ilyenen nem rágódunk. Lehet rossz napod, de ha indulunk bevetésre, akkor ezt ki kell zárni.
Nem teheted meg egy sérülttel, vagy egy aggódó emberrel, akinek ég a háza, de a bajtársaiddal sem, hogy fél munkát végzel, mert rossz napod van és emlékek gyötörnek.
A tűzoltók azt mondják, kicsit olyanok ők, mint egy nagy család. Ebben van valami, hiszen a szolgálati beosztás miatt minden harmadik napon együtt vannak 24 órán keresztül. Németh László ilyenkor szolgálatparancsnokként vezeti a saját csoportját. Mondhatni, ő a családfő. Egy családfőnek pedig nem mindig könnyű az élete.
– Nehéznek nem nevezném, inkább érdekesnek és felesősségteljesnek. Egész nap össze vagy zárva azokkal, akik kezébe feltétel nélkül felteszed az életed. Tudnod kell ki hogyan érzi magát, mi az öröme, bánata, hiszen ekkor lehet igazán hatékony a munka – fogalmaz.
A tűzoltókat kemény legényeknek tartják, és ebben van is valami. De sokszor nem is a fizikai, hanem a pszichés terhelés a komolyabb.
– Volt olyan esetem, hogy szenteste szolgáltam, és egy lakóháztűzhöz riasztottak, ahol két ember bent égett. Szó szerint a hamuból kellett kikaparnunk a maradványaikat. Reggel pedig leadtam a szolgálatot, hazamentem és a családdal együtt mosolyogva karácsonyoztam. Na, ez nem egyszerű, de ahogy korábban is mondtam, meg kell tanulni ezt bent hagyni a laktanyában, különben meghülyül az ember – mondja határozottan.
Itt kicsit hosszabban beszélgetünk a lelkizős részről. Belemerül esetekbe, amikor bár időben kiértek, a körülmények miatt esélyük nem volt megmenteni a balesetet szenvedett ember életét. Azt mondja, ilyenkor csendesek a laktanyába visszavezető utak. Mindenki magába roskad kicsit, hiszen az az életük, hogy másokon segítsenek, és kudarcként élik meg, ha ez nem jön össze, még ha rajtuk kívül álló okok miatt is alakult úgy a helyzet.
A riasztás adrenalinfüggővé tesz
Aki volt már tűzoltó laktanyában és látott, hallott riasztást, annak lehet némi elképzelése arról, mi játszódik le az emberben, ha megszólal a riasztócsengő. De ez tényleg csak elképzelés lehet, hiszen mi kívülállóként csak végignézzük, ahogy lecsúsznak a csövön, beöltöznek, és szirénázva elhagyják az autókkal a laktanyát. Mi nem ülünk a tűzoltóautóban, és nem robogunk az ismeretlen veszélyek felé.
– Ha jön a riasztás, azonnal dolgozik az emberben az adrenalin, hiszen akkor még nem tudom, hova megyek. Amikor beülök az autóba, már van némi információm, mi is vár minket kint. Egyik sofőröm mondta egyszer: onnan lehet tudni, hogy nagy a baj, amikor a szolgálatparancsnok némán, hideg arccal ül be a jobb első ülésre, nem kezd beszélgetni, hanem csak nyers utasításokat ad. Ilyenkor lejön nekik, hogy komoly a helyzet, ez pedig mindenkire átragad. Nekem ilyenkor már kattog az agyam, mit és hogyan fogunk csinálni.
– Mi vagyunk az elsődleges beavatkozók, mi érünk ki elsőként. Tőlem várják el a mögöttem ülők, hogy megmondjam, mi a feladat, merre indulunk el. 16 éve vagyok tűzoltó, ennyi idő alatt sok mindent megéltem, ebből pedig lehet építkezni. Tűzoltónak lenni több mint hivatás. Nekünk is vannak jó és rossz napjaink. De ha megszólal riasztócsengő, akkor csak egy dolog létezik: minél gyorsabban és hatékonyabban segíteni. Erre esküdtünk fel, ez az életünk – mondja kissé elrévedő arccal.
Itt fejezzük be a beszélgetést, de elköszönés után még a lelkemre köti, hogy írjam le, nagyon büszke az orosházi és a tótkomlósi bajtársaira, akik Miskolcon megnyerték az országos szakmai versenyt. Arra pedig külön büszke, hogy a hat emberből négyen az ő csoportjában szolgálnak.
