- hirdetés -

Kiváló sárgadinnye termés, induló sertéstenyésztés. Mezőhegyesen tájékozódhattak a program résztvevői.

Összesen tizenkilenc dél-békési település csatlakozott a „Kitörési pont a háztáji gazdaságok irányába” elnevezésű pilot programhoz. A program állomásairól mi is rendszeresen tájékoztattunk, most az eddigi eredményekről számolt be a konzorcium vezetése július 24-én, Mezőhegyesen.

A Simonka György térségi országgyűlési képviselő (FIDESZ) által kidolgozott, program olyan profitorientált szociális szövetkezeteket kíván létrehozni, ahol a piaci igényeknek megfelelő termékeket állítanak elő, haladva ezzel az önfenntartó termelési tevékenységet végző gazdaságok felé.

– Fontos célkitűzés, hogy a közfoglalkoztatottak a szociális szövetkezeteken keresztül visszajussanak a munkaerőpiacra – hangsúlyozta Fejes Róbertné, a konzorciumi vezetője, Orosháza alpolgármestere.

Rajos István Mezőhegyes alpolgármestere, Fejes Róbertné konzorciumi elnök, Orosháza alpolgármestere és Mitykó Zsolt Mezőhegyes polgármestere is beszámolt az eredményekről (Fotó: Losonczi Dávid)
Rajos István Mezőhegyes alpolgármestere, Fejes Róbertné konzorciumi elnök, Orosháza alpolgármestere és Mitykó Zsolt Mezőhegyes polgármestere is beszámolt az eredményekről (Fotó: Losonczi Dávid)

A pilot program keretében összesen harminchat brigád – brigádonként tizenegy közfoglalkoztatottal – heti 40 órás munkarendben folytatja a növénytermesztési- és állattenyésztési munkákat. A projekt így összesen jelenleg 396 főnek biztosít megélhetést.

– A konzorciumi szerződés alapján az önkormányzatok biztosították a növénytermesztéshez a földterületet, az állattenyésztéshez az ólakat, valamint az emberi erőforrást. A munkához szükséges tárgyi eszközöket, a kezdő állat- és növényállományt belügyminisztériumi forrásból finanszírozták – tette hozzá Fejesné.

Első lépésként minden brigád öt fóliában összesen 1800 palánta sárgadinnyét ültetett el, a termés várakozáson felüli lett. A tervek szerint a közeljövőben valamennyi brigádhoz ötvenöt sertés érkezik. Mostanáig Orosházára és Dombegyházra érkezett meg összesen 330 malac. Emellett több terepjárót, itató-, valamint hűtőrendszerrel felszerelt teherautót is beszereztek a program résztvevői.

A több mint egymilliárd forintos, belügyminisztériumi támogatásból létrehozott program célja olyan profitorientált gazdaságok létrehozása, melyek hosszútávon munkalehetőséget biztosítanak azoknak, akik eddig nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Az idén tavasszal indult programhoz 19 dél-békési település önkormányzata, alapítványok, egyesületek és vállalkozások csatlakoztak. Csatlakozott települések: Almáskamarás, Battonya, Csanádapáca, Dombegyház, Dombiratos, Kaszaper, Kevermes, Kisdombegyház, Kunágota, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Magyardombegyháza, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Nagykamarás, Pusztaföldvár, Orosháza, Tótkomlós és Pusztaottlaka, valamint a Békés Megyei Önkormányzat csatlakozott.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.