- hirdetés -

A hazai egészségügy egyik legnagyobb ünnepét tartották az Orosházi Kórházban csütörtökön. Semmelweis-nap alkalmából elismeréseket, kinevezéseket adtak át, és a jubilálókat is köszöntötték az ünneplők.

Rendhagyó módon ezúttal az orosházi önkormányzat is csatlakozott az Orosházi Kórházhoz – így idén a kórházi dolgozók mellett az alapellátásban tevékenykedők is elismeréseket vehettek át. A csütörtöki ünnepség célja nem más volt, mint a köszönet szavait tolmácsolni az egészségügy elkötelezett dolgozói felé.

– Semmelweis Ignác napján, a magyar egészségügy legnagyobb ünnepén meg kell állnunk egy percre, hogy illő módon köszönetet mondhassunk a legkiválóbbaknak. Köszönjük egész éves munkájukat, elkötelezettségüket, azt az önfeláldozó hozzáállást, amivel nap, mint nap felveszik a fehér köpenyt és segítséget nyújtanak – fogalmazott beszédében Dávid Zoltán. A polgármester hozzátette, a finanszírozás és a műszerezettség sarkalatos kérdés, mégis, mindez kevés, ha elvész az emberi tényező, mert az elkötelezett egészségügyi dolgozók nélkül nem lehet sikeres az egészségügy.

Dr. Duray Gergő, a kórház főigazgatója ezúttal is mérleget vont az elmúlt egy év történéseiből. Kitért a csúszásban lévő, de várhatóan idén ősszel elkészülő technológiai tömbre, korszerűbb informatikai rendszerre, az orvostechnikai eszközök bővülésére, a kórházban megvalósuló képzésekre.

Elismerésben részesült

Dr. Dankó Alpár István
Az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása által, két telephelyen működtetett központi orvosi ügyelet szakmai irányítója, koordinátora 2014. augusztus 13-a óta, kérésére akkor kiváló orvosgárda érkezett az ország minden pontjáról és vállalt ügyeletet Orosházán és Tótkomlóson. Ügyeletvezetői feladatai mellett mentő szakorvosként rohamkocsin teljesít kivonuló szolgálatot, emellett áprilistól a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás kunágotai székhelyű központi orvosi ügyeletének is vezetője.

Dr. Boromisza Rózsa
Az orosházi 6. számú felnőtt háziorvosi körzet háziorvosa orvosi diplomáját 1978-ban szerezte Szegeden. Klinikai szakképesítés megszerzése érdekében továbbtanult és 1983-ban  fül-orr-gége gyógyászatból, 1998-ban háziorvostanból sikeres szakvizsgát tett. Egészségügyi vállalkozóként 1993-ban kötött szerződést háziorvosi tevékenység végzésére az önkormányzattal, illetve a kórházzal. Jelenleg saját praxisa mellett a tartósan betöltetlen orosházi 8. számú felnőtt háziorvosi körzetben végez tartós helyettesítést az önkormányzat felkérésére.

Szokolai Józsefné Benkő Klára
Az orosházi 8. számú felnőtt háziorvosi körzet ápolója a gyulai „Semmelweis” Egészségügyi Szakiskolában 1984-ben szerzett egészségügyi végzettséget felnőtt szakápolói szakosító képesítéssel, jeles eredménnyel. Tovább képezve magát, 1996-ban a DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán körzeti ápoló szakképzésben vett részt. Egészségügyi tevékenységét a kórházban kezdte, majd 1995-ben a háziorvosi alapellátásban vállalt feladatot. Munkássága kezdete óta a Szőlő városrészből több ezer ember fordult meg a Szent István utcai rendelőben és kapott segítséget, enyhet adó, vigasztaló szavakat, hasznos tanácsokat tőle.

Dr. Lovas Rozália házi gyermekorvos ténylegesen nyugdíjba vonul (Fotó: Rajki Judit)
Dr. Lovas Rozália házi gyermekorvos ténylegesen nyugdíjba vonul (Fotó: Rajki Judit)

Dr. Lovas Rozália
Az orosházi 2. számú házi gyermekorvosi körzet házi gyermekorvosa,  orvosi diplomáját 1965-ben szerezte Szegeden. Klinikai szakképesítés megszerzése érdekében továbbtanult és 1974-ben csecsemő- és gyermekbetegségekből  sikeres szakvizsgát tett. Egészségügyi vállalkozóként 2003-ban kötött szerződést háziorvosi tevékenység végzésére az önkormányzattal, illetve a kórházzal, és azóta látja el körzetének betegeit  kezdetben a Könd utcai rendelőintézetben, majd 2006-tól a Táncsics utcai házi gyermekorvosi rendelőben. Szinte egész életét a beteg gyermekek gyógyításának szentelte, házi gyermekorvosi tevékenysége mellett részt vett az iskolaorvosi ellátásban is.

Dr. Gyenes Ágota
Szemész szakágvezető főorvos, aki 1985-ben végzett a SZOTE Általános Orvosi Karán. 1989-ben szemész szakorvosi vizsgát tett. Pályafutását a Szegedi egyetem Szemészeti Klinikáján kezdte, ahol részese volt szemészeti mikrosebészeti technika robbanásszerű fejlődésének. Már fiatal orvosként elsajátította az operációs mikroszkóp alkalmazását és az ultrahang diagnosztikát. 9 évig vett részt orvostanhallgatók oktatásában tanársegédként. Tudományos tevékenysége kiterjed a szemészeti ultrahang diagnosztikára, a koraszülöttek szemészeti betegségeire. 1994 óta az Orosházi Kórház szemészeti osztályának vezetője. Számos tudományos cikk és  előadás szerzője és társszerzője. 2005 és 2009 között az EDDSZ orosházi szervezetének elnöke volt. A szemészeti szakma iránti végtelen elkötelezettsége máig elkíséri hivatásában, a gyógyító munkában.

Abonyiné Szöllősi Ágnes 
1975 óta dolgozik az intézményben. Munkáját a sebészeti és baleseti sebészeti osztályon nővérként kezdte. Rövid idő elteltével elvégezte a műtős szakasszisztensi iskolát, ez után műtősnőként dolgozott a kórházban. Munkáját mindig becsülettel, nagy odaadással, kivételes szakmai tudással és gyakorlattal végezte. Több műtői szakterületen is látott el feladatokat. Minden helyzetben maximálisan helyt állt. Élete nagy részében 24 órai ügyeleti szolgálatot is ellátott. Ünnepnapokon, hétvégeken is dolgozott, és ha szükség volt rá, munkaidő után is behívták. Jelenleg nyugdíj előtti felmentési idejét tölti. Az egészségügyben végzett példamutató, kiemelkedő munkája alapján javasoltuk a díjra.

Mokcsayné Kovács Anikó 
Vezető védőnő, védőnői oklevelét 1991-ben szerezte a szegedi Egészségügyi Főiskolán, majd 1996-ban családgondozó szakvédőnői képesítést szerzett. 24 éve segíti a családokat, várandósokat életvezetési tanácsadással és csecsemőgondozással. Empátiával fordul a gondozattak felé, segítőkészsége áthatja munkájának minden percét. Feladatai közé tartozik az iskola egészségügy is, szoros kapcsolatot ápol a Gyermekjóléti Központtal és gyámhatósággal is. 2011 óta csoportvezetői feladatokat lát el.

Ezüst kitűző

Greksza Lászlóné
A kórház ápolási igazgatója a Magyar Ápolási Egyesület békés megyei szervezetének elnökétől ezüst kitűzőt vehetett át. Egyrészt évtizedek óta végzett munkáját, valamint az egyesület segítését köszönték így meg, másrészt az emlődaganattal érintetteknek pótolhatatlan segítséget nyújtó Aranyeső klub működtetéséért járt az elismerés.

Kaczkó Józsefné
Szintén az egyesület elismerését vehette át Kaczkó Józsefné. 1994 óta dolgozik a kórházban csecsemő-és gyermekápolóként, a bő tíz év alatt mindig elkötelezetten, hivatástudattal végezte munkáját. Ezért ismerte el az ápolási egyesület.

Adjunktusi kinevezések

Dr. Köpe Andrea
Mind szakmai, mind tudományos tevékenysége alapján előléptetése indokolt. Segítőkészsége, szorgalma, kollegialitása példaértékű a kórházban dolgozó fiatal kollégák számára is. Egyetemi tanulmányai után 2 évvel került fiatal orvosként Orosházára, kezdetben a belgyógyászati osztályon, majd a kardiológián dolgozott, a kórház belső életében áldozatos, felelősségteljes munkával lépésről-lépésre szerezte meg azt a tudást és szakmai, emberi elismerést, mely alkalmassá teszi a fenti munkakör betöltésére és iránymutató lehet tevékenysége a fiatal felnövő orvosgenerációk számára.

Dr. Köpe Andrea adjunktusi kinevezését veszi át az ünnepségen (Fotó: Rajki Judit)
Dr. Köpe Andrea adjunktusi kinevezését veszi át az ünnepségen (Fotó: Rajki Judit)

Dr. Nemes Edina
2002-ben végzett a Szegedi Tudományegyetemen, szakvizsgáját 2010-ben bőrgyógyászatból szerezte. 2002 óta dolgozik az Orosházi Kórház Bőr- és Nemibeteg gondozó intézetében. 2005-ben szerzett orvos-közgazdász diplomát Szegeden. Számos tudományos cikk és előadás szerzője, a szegedi Bőrgyógyászati klinika onkoteamjénak tagja. Specializációja a dermatoonkológia, azon belül is az időskori bőrdaganatok. Onkológiai szakvizsgájára készül. 2012 óta az Orosházi Bőr- és nemibeteg gondozó intézet megbízott vezetője. Szakmai tudása, embersége, hozzáállása miatt adjunktusi kinevezést kapott.

Főorvosi kinevezések

Dr. Dankó Alpár István
A Sürgősségi Betegellátó osztály osztályvezető főorvosa.

Orvosigazgatói dicséret

Dr. Balogh Károly
Főorvos, a Sürgősségi Betegellátó osztály főorvosa. Nagy teherbírású, szakmailag kiváló teljesítményt nyújt. Mindig lehet rá számítani.

Dr. Balogh Károly főorvos orvosigazgatói dicséretet részesült (Fotó: Rajki Judit)
Dr. Balogh Károly főorvos orvosigazgatói dicséretet részesült (Fotó: Rajki Judit)

Dr. Környei Zsuzsanna
A röntgen osztály főorvosa: kiváló szakmai teljesítményéért, emberi hozzáállásáért kapja az elismerést.

Balázsné Jakab Piroska
Szülésznő, asszisztens, kiváló munkájának köszönhetően a terhes tanácsadó zavartalanul működik. Elhivatottsága, szakmai teljesítménye alapján kiérdemelte az elismerést.

Blue Angels csoport
Két intenzíves ápoló és 2 fő anaeszteziológus asszisztens idén tavasszal második helyezést ért el a MESZK megyei szakmai versenyén. Eredményükhöz gratulálunk!

Gazdasági igazgatói dicséretek

Kocsondi Ágnes
A gazdasági osztály osztályvezetője magas szakmai színvonalú munkát végez.

Berta Róbert
Üzemeltetési főosztályvezető 2013 óta, munkája rendkívül szerteágazó. Lehet rá számítani, sokszor késő estig a kórházban van.

Borbélyné Rónyai Szilvia
A munkaügyi osztály dolgozója, többek között a közmunkásokkal kapcsolatos ügyintézés is hozzá tartozik. Lelkiismeretes, kiváló munkaerő.

Ápolási igazgatói dicséretek

Balázs Dániel
SBO ápoló az elmúlt évek alatt egy komoly, felelősségteljes, a betegeket és szakmáját elhivatottan szerető ápolóvá vált.

Simon Istvánné
Szülésznő, élete a munkája, lelkiismeretes, segítőkész, mind a kismamák, mind a munkatársai szeretik és becsülik.

Baráth Ibolya
A krónikus belgyógyászati osztály főnővére, az elmúlt időszakban végzett kiváló munkájának, szakmai hozzáértésének köszönheti az elismerést.

Főigazgatói kitüntetések

Dr. Laurinyecz Mária
2007 óta oszlopos tagja a Sürgősségi Osztálynak, 2014. májusától 2015.májusáig megbízott osztályvezető főorvosként segítette az osztály működését, az ő nevéhez fűződik a triázs rendszer kialakítása. Szakmai munkájában biztonságos, feladatát mindig lelkiismeretesen végzi. A tudományos munkába is bekapcsolódik, előadókészsége kiemelkedő.

Jurányiné Gál Andrea
Ápoló a rehabilitációs osztályon 2012. októberétől. Munkáját odaadóan, precízen végzi. A betegekkel és a munkatársaival szemben mindig segítőkész, jó problémamegoldó képességű. A betegekkel való kapcsolatát a kedvesség és a tisztelet jellemzi.

Kunstár Tünde
Felnőtt szakápolóként megbízhatóan, szakszerűen végzi munkáját. Kiemelkedő szakmai tudással rendelkezik. Jelentős szerepel vállal az új dolgozók betanításában.

Vincze Szilvia
Ambuláns asszisztensként az SBO osztály megnyitásától kezdve megbízhatóan, szakszerűen végzi munkáját. Szerepet vállal az újonnan jött dolgozók képzésében. Munkatársaival szemben közvetlen, kollegiális.

Őze Tiborné
E-kategóriás ápoló, részlegvezető a belgyógyászaton. Jelenleg is folytatja tanulmányait Szegeden, gyakorlatvezető szakirányban. Folyamatos tanulmányai, önképzése során egyre magasabb szintű ismereteket kapott, amely emeli munkája szakmai színvonalát.

Sztvorecz Zoltánné
Felnőtt szakápoló a belgyógyászaton. 1986 júniusa óta dolgozik a kórházban, mint felnőtt szakápoló. Kimagasló szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik. 2011-től II. emelet Kelet részlegvezetőjeként is aktív részt vállal az osztály életéből. Minden, osztályt érintő kérdésekben lehet számítani megbízható véleményére, észrevételével jelentősen segíti az osztály életét.

Miklósné Posztós Beáta
E-kategóriás ápoló, Belgyógyászat. Az Orosházi Kórházban 2008-ban helyezkedett el, mint E-kategóriás szakápoló. Munkájában a betegcentrikusság, empátia különösen nagy teret kap. Ez a kiemelkedő empátiás készség segíti őt 2011 januárja óta, hogy mint részlegvezető is tökéletesen helyt tudjon állni a Belgyógyászati Osztály 2. emeleti nyugati szárnyán.

Dr. Bacsúrné Brandt Judit
E-kategóriás ápoló, részlegvezető, Belgyógyászat. 2004 szeptemberében kezdte meg az Orosházi Kórházban munkáját. Jelenleg, mint E-kategóriás ápoló vesz részt az osztály munkájában, de ő is folytatja tanulmányait a szegedi főiskolán, diplomás ápolói szakon. Az Új Keleti szárny részlegvezetőjeként mindig lehet rá számítani. Folyamatosan szem előtt tartja kollégái érdekeit, és maximálisan képviseli azokat.

Murzsiczné Hajba Szilvia
Endoszkópos szakassziszens, aki a Központi Endoszkópos Laboratóriumban hosszú évek óta végzi munkáját, melyet megbízhatóság, pontosság, higgadtság, a betegekkel kapcsolatos türelem, kedvesség jellemez. Aktív részt vállal a nem kis megterhelést jelentő 24 órás készenléti szolgálatban is

Gémes Elvira
Adminisztrátor a traumatológián. 1985 óta dolgozik az Orosházi Kórházban adminisztrátori munkakörben. 9 évig dolgozott az Urológiai Osztályon, majd 1994-ig a betegfelvételi irodán. 1996 óta a Sebészeti, majd a Traumatológiai Osztályon adminisztrátor. Munkáját pontosan, becsületesen végzi.

Kovács Lászlóné
E-kategóriás ápoló a traumatológián. 2012. óta dolgozik az Orosházi Kórház Traumatológiai Osztályán. Nagy teherbírású, megbízható kolléga. Kitüntetésben idáig nem részesült.

Tomori Mária
Műtősnő, 1992 óta dolgozik az egészségügyben, 1994-ben tett műtős szakasszisztensi vizsgát. 2005-től az Orosházi Kórház Sebészeti-Traumatológiai Műtőjének dolgozója. Munkáját odaadással, nagy pontossággal végzi.

Tompa Zsolt
Műtőssegéd. 1985-től az Orosházi Kórház Nőgyógyászati Műtőjének dolgozója, 1990-ben tett műtőssegédi vizsgát. 2014-től a  Fül-orr-gégészeti Műtő munkatársa. Megbízható, előzékeny kolléga, munkáját pontosan végzi, kitüntetésben 15 éve részesült.

Békési Lászlóné
Ápolási asszisztens a Fül-orr-gégészeten. 12 éve dolgozik az osztályon ápolási asszisztensként, de gazdasági feladatokat is ellát. Munkája lelkiismeretes, empatikus. Betegek kifejezetten szeretik megnyugtató jelenlétét.

Gálicz Istvánné
Krónikus ápolási osztályon, főnővér helyettes: 1975 óta dolgozik intézetünkben, a sebészeten segédnővérként kezdte, majd a belgyógyászaton dolgozott. Munkáján kiválóan végzi.

Gombkötőné Bucskó Veronika
Képi diagnosztikai intervenciós asszisztens, Radiológia. Az a személy, aki minden területen tudása legjavát nyújtva helyt áll. Kiszámítható, összeszedett munkájával meghatározó munkaereje az osztálynak.

Boldizsár Krisztina
Adminisztrátor a Patológián. Munkáját lelkiismeretesen, pontosan, munkaköri kötelességein túl is kiválóan teljesíti.

Sárközi Andrea
Takarítónő a Nőgyógyászaton. 1993. március 23 óta dolgozik az osztályon. Munkáját lelkiismeretesen, pontosan végzi. Sokat segít az újszülöttes nővéreknek. Ő felel az újszülött részleg és a szülészeti osztály megfelelő tisztaságáért. Szerény, igen megbízható munkatárs.

György Margit
Szülésznő a Nőgyógyászaton. 1990 óta dolgozik szülésznőként az osztályon. Munkáját nagy szeretettel, odafigyeléssel végzi. Napi munkája mellett az új dolgozók betanításában aktívan részt vesz, szakmai szervezetekben képviseli az intézet szakdolgozóit. A megyei MESZK alelnöke. Ő tartja a kapcsolatot az Ápolási Egyesület megyei egyesületével is.

Vincze Istvánné
A Kardiológiai Osztály szív-ultrahangjának szakasszisztense. 1982 óta az intézet dolgozója. Mindig a betegek az elsők számára. Mindent megtesz azért, hogy a betegek elégedettek legyenek az ellátással.

Keresztes János Ferenc
Beteghordó, Kardiológia. A betegekhez mindig kedvesen szól, ha szabadnapos, sokszor keresik a betegek. Mindig addig megy, amíg minden kiírt vizsgálat meg nem történik.

Kardosné Huszár Ildikó, Kozákné Don Katalin és Dr. Rácz Zsoltné
Mindhárom kolléganő a saját területén is kiválóan dolgozik és munkájuk mellett minden kórházi rendezvényen, szűrővizsgálaton aktív segítőként jelen vannak. Munkájukra, segítségükre továbbra is számítunk.

X. Ray Girls csoport
Öt fő röntgenasszisztens az országos radiológiai szakmai versenyen a 3. helyezést érték el. Sikerükhöz gratulálunk!

Aneszteziológiai szakasszisztensek
Kiváló és magas szakmai színvonalon végzik munkájukat, a létszámhiányuk ellenére nekik köszönhető, hogy a kórház minden műtétet el tud végezni. Kitartásuk, felkészültségük példamutató.

Karbantartási csoport
A villanyszerelők, a vízvezetékszerelők, a lakatosok és festők az asztalos. Az oklevelet és az ajándékot átveszi Berta Róbert üzemeltetési főosztályvezető. A csoport kiváló munkájával érdemelte ki az elismerést.

Fejes Józsefné
Vagy ahogy mindenki ismeri, az ebédjegyes Katika, aki idén márciusban töltötte a kórházban az 50. évét. Ma már nyugdíj mellett önkéntesként dolgozik. Ezúton köszönik eddigi áldozatos munkáját és a kórházhoz való hűségét.

Jubileumi jutalmak

25 éves

Ruzsinszkyné Debreczeni Irén
Polyákné Zalai Katalin
Poroszlai Róbertné
Bokorné Verók Ildikó
Kósa Vilmosné
Dr. Berecz Emese

30 éves

Ágoston Etelka
Sulcz Antónia
Tompa Zsolt
Nagy Gyuláné
Arató Józsefné
Sós Julianna

40 éves

Dr. Mlinarics József
Abonyiné Szöllősi Ágnes
Dömsödiné Benkő Lenke
Nyolczasné Kocsis Erika
Szilágyiné Bella Margit
Törőcsik Józsefné
Fodor Kálmánné

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.