- hirdetés -

2001-ben tartott először Német Kultúra Hetét a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ). Az eltelt 15 év alatt több ezer diák ismerkedett a német nyelvvel és kultúrával.

A Harruckern emléktáblánál tartott koszorúzás után, kedden délután az Osztrák Hét megnyitója volt a Táncsics gimnáziumban. A Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezte rendezvény ezúttal jubilált, hisz 15 évvel ezelőtt rendezték meg az elsőt. Mint 2001-ben, úgy most is az Osztrák Hét elnevezést kapta.

– A kezdetekkor valójában egynapos rendezvényt terveztünk, de amikor a Harruckern emlékülést tartottuk, majd felavattuk a Harruckern emléktáblát Martin Pammer osztrák követtanácsos javasolta: bővítsük ki valamilyen formában a rendezvényt, a diákok szellemi gyarapodásának, nyelvismeretük bővülése céljából  – tájékoztatott dr. Abonyi Lajos az NNÖ 1. elnöke.

Az eltelt másfél évtized alatt kilenc alkalommal nagykövet, kétszer követtanácsos, egyszer a magyarországi németek szövetségének elnöke, majd országos német szaktanácsadók, ez alakalommal pedig az Osztrák Iskolaegyesületek Szövetségének alapító elnöke nyitotta meg a Német Kultúra Hetét.

– Rendezvényünk  300-350 résztvevőt „mozgat meg” egy-egy alkalommal, és megyei szintűvé nőtte ki magát. Néhány éve az NNÖ jóvoltából az óvodákban is elindult a német nyelvoktatás – ez örömteli számunkra. Viszont a rendezvényhez kapcsolódó német tanárok továbbképzésére már évek óta nincs igény, sajnáljuk, hisz mindig is kompetens személyeket hívtunk meg, akik újat tudtak adni az orosházi német szakos tanároknak – mondta dr. Abonyi Lajos.

A katolikus óvodások német nyelvű műsorát vastapssal jutalmazta a közönség (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A katolikus óvodások német nyelvű műsorát vastapssal jutalmazta a közönség (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A Táncsicsban tartott ünnepség a magyar és osztrák himnusszal vette kezdetét, majd dr. Abonyi Lajos köszöntője után, Helmut Loicht az Osztrák Iskolaegyesületek Szövetségének alapító tagja szólt a megjelentekhez. Beszédében tájékoztatott az iskolaszövetség megalakulásáról, a magyarországi pedagógusok német nyelvi képzéséről. – 1990-ben kezdődött a német tanárok átképzése egy 15 fős csoporttal Badenben. Majd évről-évre megismételték ezt, mindig más osztrák tartományban. Egyre több osztrák tanár állt a magyarországi pedagógusok német tanítása mellé, és hamarosan kialakult az az igény is, hogy alakuljon egy magyarországi szervezet, amely a tanárok német nyelvi képzését, továbbképzését hivatott szolgálni – emelte ki Helmut Loicht.

A köszöntők után az Eötvös katolikus óvodások, majd iskolások mutatták be műsorukat, őket a Táncsics gimnázium diákjainak irodalmi előadása követte. Az ünnepség végén Blahó János, a Táncsics Mihály gimnázium igazgatója szólt a megjelentekhez. Kiemelte, 2001-ben az Osztrák Hét megrendezésével kezdődött el a közös ünneplés. Megkülönböztetett lehetőség ez számunkra. Majd szólt arról, hogy Münsterrel 10 éve fennálló kapcsolatot ápol az iskola, ez alkalomból a münsteriek egy kompozíciót készítettek, mely az Együtt címet kapta – ezt be is mutatták. Blahó hangsúlyozta, csakis az együttműködésben látjuk a jövőt, fontos egymás nyelvének, kultúrájának megismerése.

Az Osztrák Hét szerdán és csütörtökön Ausztriáról szóló német nyelvű vetélkedővel folytatódik gimnazisták és általános iskolások számára, végül pénteken osztrák művekből vers- és prózamondó versenyt rendeznek a Székács evangélikus iskolában.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.