Nehézségek a felkészülésben, de javuló forma az edzőmeccseken. Szombaton hazai pályán kezd a megye I-es focicsapat, a második helyről.
Tavaly december végén a második helyen ment telelni a Rákóczi Vasas. Akkor értékelő interjújában azt mondta Polyák László edző, hogy ez élete eddigi legjobb csapata. De vajon így nyilatkozik majd a tavasz végén is? Kiderül.
– A téli felkészülés kissé felemásra sikeredett, lehetett volna jobb is, de azért bízom a csapatban – kezdte a szezonnyitó meccs előtti helyzetjelentést Polyák László.
A télen Nyéki Boldizsár eligazolt, ami nagy érvágás a csapatnak, hiszen sok gólt lőtt és gólpaszt adott. Mellette Anda Ádám fél évre kölcsönbe ment Székkutasra. Ennyi a távozók rövid névsora. Három új játékos érkezett. Kiss Zoltán Nagyszénásról csatlakozott a Rákóczihoz védőnek, Vincze Alex Székkutasról jött haza csatárnak. Mellettük a korábban már Orosházán is játszó Simon Lászlót is leigazolták, aki bármilyen poszton bevethető.
– Legnagyobb problémánk, hogy továbbra sem vagyunk sokan edzésen, hiszen a játékosok több műszakban dolgoznak. Emellett minket is elkapott az influenza járvány, sokan voltak betegek, nehéz volt teljes edzéseket tartani, pedig jó lett volna – ismertette a nehézségeket Polyák mester.
Az edzőmeccsek vegyes képet mutattak. Az elején ment a szekér, de aztán jött néhány pofon.
– Nem baj, hogy beleszaladtunk néhány vereségbe, jókor jött a pofon. A felkészülés végére már újra kezdett összeállni a csapat és hoztuk az eredményeket, ezek azért jó jelek.
A helyzetkihasználással és a góllövéssel nincs gond, inkább a védekezést és a csapatjátékot kell még csiszolni.
Most kell összekapni újra a csapatot, hogy a hétközi edzéseket is látogassák rendesen, mert hétről hétre kell javulni.
A Dévaványa ellen kezdik a szezont március 14-én 17 órától villanyfényes meccsen az OMTK-ULE gyopárosi műfüves pályáján.
– Ahogy eddig, most is támadófocit akarok játszatni. De ehhez kell a fegyelem, hogy kontrából ne kapjunk gólt, mert annál nincs rosszabb, mint az eredmény után futni. Az őszi sikercsapat 90 százaléka megvan, így azért bizakodó vagyok – zárta Polyák László.