- hirdetés -

Költségvetésről, programokról és leendő együttműködésekről is egyeztettek az orosházi Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői február 12-én, a Pacsirta utcai Pártok Házában.

Az idei évben is 1,2 millió forintos támogatást nyújt Orosháza város önkormányzata a Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) számára – a költségvetésről február 13-án döntött a város képviselő-testülete.

A testület együttműködési megállapodást is készül kötni Békés megye több roma nemzetiségi önkormányzatával, melynek célja a kultúra és oktatás, illetve a hagyományápolás területén szerzett tapasztalatok megosztása, érdekvédelem és érdekképviselet, a rendszeres kapcsolattartás és közösen indulnának uniós pályázatokon is.

A nemzetiségi önkormányzat képviselői emellett módosították az RNÖ költségvetését, illetve az is kiderült, több programot terveznek a következő időszakban. Ezek egyike a február 19-i farsang, ahová gyerekeket és felnőtteket egyaránt várnak, illetve két időpont is felmerült az idei roma bállal kapcsolatban. A források függvényében legkorábban március 6-án tarthatják meg a rendezvényt, legkésőbb május közepén. Már a fellépőkkel is tárgyalnak, a hagyományokhoz híven Grófo és Kis Grófo léphet fel Orosházán, ismertette a terveket Simondán Gusztáv, az RNÖ elnöke.

Az elmúlt időszakról beszámolva Simondán Gusztáv elnök elmondta: két rendezvényük volt decemberben, az egyik a Nemzetiségek Napja, a másik a Mikulás napi ünnepség, véleménye szerint mindkettő sikeres volt.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.