- hirdetés -

A rendőröknek és a tűzoltóknak nem volt munkájuk, nem úgy a mentősöknek. Sok volt a részeg ember az újév első napján.

A rendőrség szerint a szokásos rendben zajlott az év végi ünnep városunkban, nem történt különösebb esemény. Nem úgy országosan: az elmúlt 24 órában a rendőrök 26 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből négy tragédiában négy személy vesztette életét, hat súlyos és 16 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 277 személyt fogott el, ebből tíz főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 53 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 160 személyt állítottak elő, köztük 63 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 23 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 155 esetben foganatosítottak. Tiltott határátlépés miatt 305 főt fogtak el a rendőrök.

A Békés megyei tűzoltókat két tűzesethez riasztották szilveszter éjszakáján. Békésen egy melléképület gyulladt ki, a megyeszékhelyen pedig egy lépcsőházba kitett gyertya okozott tüzet. Az orosházi tűzoltók nem vonultak, a tragikus halásos baleset még kora hajnalban történt Orosházán.

Országszerte több mint kétezer, ebből a fővárosban ötszáz riasztást kaptak szilveszter éjjel a mentők – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója csütörtök reggel az MTI-vel. A mentők 4 esetben hajtottak végre sikeres újraélesztést, 21 esetben „petárdabaleset” sérültjének nyújtottak segítséget – emelte ki. Ezzel együtt országszerte karambolok, gázolások, verekedések, rosszullétek és sok magatehetetlen, ittas ember miatt riasztották a mentőket – írta Győrfi Pál, megjegyezve, hogy „nehéz munkájukat agresszív részegek és téves riasztások is nehezítették”.

Az orosházi mentősök sem unatkoztak, közel 30 esethez kaptak riasztást. A mindennapos rosszullétek mellé bejöttek a szilveszterkor szokásosnak mondható alkoholos esetek, sok ittas személyt kellett ellátniuk és kórházba szállítaniuk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.