- hirdetés -

Mérleget vont az orosházi kórház főigazgatója – az elmúlt egy évet értékelte dr. Duray Gergő a csütörtöki összdolgozói értekezleten, ahol a jubilálóknak is gratuláltak.

Késéssel ugyan, de várhatóan a jövő év első felében elkészül az új technológiai tömb. A beruházás érinti az osztályokat is: terv szerint fél éven belül végleges helyükre kerülnek – osztotta meg a kórházi dolgozókkal Duray főigazgató, aki azt is sorra vette, mi minden történt az elmúlt egy évben. Így például februárban jótékonysági bál, májusban triage rendszer kialakítása volt az aktuális feladat. Augusztusban a központi orvosi ügyelet kapcsán nyújtott segítséget a kórház.
– Jövő évi terv egy közös triage rendszer kialakítása a központi orvosi ügyelettel. Ezzel megvalósulna kórházunkban az egykapus modell, ami némi könnyebbséget jelentene a sürgősségin dolgozóknak – emelte ki dr. Duray Gergő.

Dr. Duray Gergő
Dr. Duray Gergő

Több az orvos is – ortopédsebészek érkeztek a kórházba, újraindult a fájdalomambulancia, bővült a pszichiátria szakrendelés, és új szakorvos érkezett a gyermekosztályra. Folyamatos a szakdolgozók továbbképzése, Duray doktor elmondta, a kórház célja, hogy elnyerje a gyakorlati képzéshez szükséges akkreditációt, mert így tanulószerződést köthet a nappali tagozatos ápoló és asszisztens hallgatókkal. Oktatáshoz kapcsolódó hír, hogy szeptemberben 40 fővel elindult a kórház saját ápolóképzése, nem titkolt szándék a frissen végzett szakemberekkel feltölteni a hiányzó szakdolgozói helyeket.

A jövőre nézve a főigazgató elmondta, hogy a tervek szerint a kórház szakrendelőjében kap helyet a központi védőnői szolgálat, illetve januártól a kórház újra megkezdi a kiszállásos véradások szervezését.

A főigazgató kitért arra is, hogy az idei finanszírozási évre súlyszám emelésben részesült a kórház – ahogyan fogalmazott, kemény munkával elérték az öt évvel ezelőtti finanszírozási szintet.
– A kórház adósságnövekedésének tendenciáját a 2013-as évhez képest 2014-ben sikerült mérsékelni, ezt kevés kórház mondhatja el magáról – hangsúlyozta Duray doktor. –  A következő hónapokban nagy feladatok várnak ránk. Az egészségügyi államtitkárság tervez egy nagyobb adósságkonszolidációt, de ennek feltétele egy olyan kórházi struktúra kialakítása, amelyben az adósság nem termelődik újra. Bizakodásra ad okot, hogy a központi költségvetésben szerepel egészségügyre forrásbővítés: 60 milliárd forint adósságrendezésre, 945 millió forint központi rezidensképzésre, népegészségügyi adóból befolyt összeg béremelésre, 10 milliárd forint alapellátásra, valamint mentésre plusz 700 millió forint – sorolta a központi számokat a főigazgató.

Az év értékelése után köszöntötték a kórház 20, 25, 30 és 40 éves jubileumot ünneplő dolgozóit, összesen 36 főt.

25 éves jubileum

Hevesi Ágnes diplomás ápoló, intenzív osztály
Bok Éva konyhai kisegítő, élelmezés
Héjjáné Domonkos Edit ápoló, urológia
Bakóné Bognár Anita részlegvezető, nőgyógyászat, újszülött részleg
Lustyik Zoltán segédmunkás, mosoda
Nagy Lászlóné asszisztens, szakrendelő
Némethné Sonkoly Erika asszisztens, szakrendelő
Bartók Erzsébet ápoló, asszisztens, SBO
Jankainé Zelenka Anikó ápoló, gyermekosztály
Molnár Veronika ápoló, kardiológia
Szabóné Ábrahám Edit vezetőasszisztens, tüdőgondozó
Andrékó Pálné takarító, nőgyógyászat
Szabóné Tóth Zsuzsanna adminisztrátor, pathológia
Fejesné Mórocz Mária ügyintéző, pénzügyi osztály

30 éves jubileum

Behringer Péterné asszisztens, szakrendelő
Kocsondi Imréné asszisztens, fizioterápia – Gyopárosfürdő
Komjátiné Csáki Éva HR vezető, munkaügyi osztály
Szilassi Ilona élelmezésvezető, élelmezés
Feketéné Gyurik Éva asszisztens, tüdőgondozó
Lengyelné Otlecz Erika műtősszakasszisztens, sebészet
Szappanosné Mihály Katalin asszisztens, bőr- és nemibeteg gondozó
Rácz Lászlóné ápoló, kardiológia
Horváth Katalin ápoló, kardiológia
Kozó Klára szülésznő, nőgyógyászat
Krébeszné Szél Erzsébet szülésznő, nőgyógyászat
Tóth Emese diplomás képalkotó diagnosztikai szakasszisztens, radiológia
Dr. Huhn Lajos főorvos, nőgyógyászat
Dr. Petróczi-Kis Mária főorvos, neurológia
Berta Géza betegszállító, SBO
Tóth Józsefné takarító, szakrendelő

40 éves jubileum

Simon Istvánné szülésznő, nőgyógyászat
Tóth Éva röntgenasszisztens, radiológia
Náfrádiné Papp Margit ápoló, gyermekosztály
Dr. Takács Zsuzsanna főorvos, szakrendelő
Rágyánszkiné Somos Enikő laborasszisztens, központi laboratórium
Domjánné Fekete Anikó főnővér, gyermekosztály

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.