- hirdetés -

Több kiemelkedő eredményt értek el a fiatalok a hétvégi vásárhelyi seregszemlén.

Összesen 28 versenyszámban avattak bajnokokat a hétvégén Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában, ahol 54 szakosztály közel 900 versenyzője mérettette meg magát határon innen és határon túl. Az Orosháza Úszó Egyesületet Schmidt Jenő tíz tanítványa képviselte. A fiatalok 67-szer rajtoltak el, és 35-ször javítottak egyéni legjobb időeredményeiken.

Antal András és Papp Vivien 6-6 versenyszámban, Krámli Kristóf és Rácz lászló 4-4, Kiss Annamária, Kiss Katalin, Ökrös Noémi és Komjáti Nelli 3-3, Szabó Ivett 2 versenyszámban és Drahota Adrienn 1 versenyszámban javított egyéni csúcsán.

Kiemelkedő eredményt ért el Papp Viven 100 m mellúszásban, ahol a dobogó második fokára állhatott fel, 200 m mellúszásban pedig bronzérmet nyert a rangos viadalon. Ez utóbbi időeredményével a Magyar Úszó Szövetség által kiadott Aranyjelvényes Utánpótlás Program 9-10 éves korosztályában aranyjelvényes szintidejét teljesítette. Kiemelkedik még Krámli Kristóf, aki 200 m gyorsúszásban az előkelő második helyre úszta fel magát. Az orosházi fiatalok végül a 33. helyen zárták a maratoni hosszúságúra nyúlt versenyen.

Részletes eredménylista

400 m női vegyesúszás
2002-2003-ban születettek
12. Szabó Ivett 5:54,02 440p

50 m férfi pillangóúszás
2002-2003-ban születettek
15. Krámli Kristóf 0:35,77 246p

2004-ben születettek
21. Rácz László 0:41,34 159p

2005-ben születettek
18. Antal András 0:43,77 134p

50 m női pillangóúszás
2000-2001-ben születettek
5. Kiss Annamária 0:31,09 524p

2002-2003-ban születettek
9. Szabó Ivett 0:35,35 356p
30. Ökrös Noémi 0:39,42 257p

2004-ben születettek
8. Kiss Katalin 0:36,77 317p

2005-ben születettek
20. Papp Vivien 0:43,28 194p

50 m női mellúszás
2000-2001-ben születettek
10. Kiss Annamária 0:37,83 489p

2002-2003-ban születettek
11. Komjáti Nelli 0:40,82 389p
23. Szabó Ivett 0:43,22 327p
24. Ökrös Noémi 0:43,54 320p

2004-ben születettek
15. Kiss Katalin 0:46,71 259p

2005-ben születettek
5. Papp Vivien 0:46,22 268p

200 m női pillangóúszás
2002-2003-ban születettek
10. Szabó Ivett 2:53,80 358p

100 m férfi hátúszás
2002-2003-ban születettek
18. Krámli Kristóf 1:20,37 269p

2004-ben születettek
29. Rácz László 1:33,70 170p

2005-ben születettek
10. Antal András 1:31,25 184p

100 m női hátúszás
2002-2003-ban születettek
17. Drahota Adrienn 1:20,20 380p

2004-ben születettek
21. Kiss Katalin 1:25,96 309p

200 m női mellúszás
2000-2001-ben születettek
9. Kiss Annamária 2:59,78 473p

2002-2003-ban születettek
14. Komjáti Nelli 3:06,47 424p
27. Ökrös Noémi 3:18,39 352p

2005-ben születettek
3. Papp Vivien 3:22,16 333p

100 m férfi gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
6. Krámli Kristóf 1:06,69 348p

2004-ben születettek
31. Rácz László 1:19,66 204p

2005-ben születettek
29. Antal András 1:23,29 178p

100 m női gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
18. Drahota Adrienn 1:09,38 422p
27. Szabó Ivett 1:11,71 382p
44. Ökrös Noémi 1:15,53 327p
47. Komjáti Nelli 1:16,22 318p

2004-ben születettek
8. Kiss Katalin 1:12,84 365p

2005-ben születettek
22. Papp Vivien 1:23,08 246p

400 m férfi gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
9. Krámli Kristóf 5:02,41 385p

2004-ben születettek
22. Rácz László 6:00,60 227p

400 m női gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
17. Szabó Ivett 5:14,98 437p

50 m férfi hátúszás
2002-2003-ban születettek
13. Krámli Kristóf 0:37,93 254p

2004-ben születettek
14. Rácz László 2004 170p

2005-ben születettek
8. Antal András 0:42,23 184p

50 m női hátúszás
2002-2003-ban születettek
8. Drahota Adrienn 0:37,08 388p

2004-ben születettek
7. Kiss Katalin 0:39,09 331p

2005-ben születettek
17. Papp Vivien 0:45,41 211p

50 m férfi gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
6. Krámli Kristóf 0:31,09 305p

2004-ben születettek
23. Rácz László 0:37,67 171p

2005-ben születettek
26. Antal András 0:37,88 168p

50 m női gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
12. Szabó Ivett 0:32,01 407p
13. Drahota Adrienn 0:32,10 404p
21. Komjáti Nelli 0:34,50 325p
24. Ökrös Noémi 0:34,75 318p

2004-ben születettek
6. Kiss Katalin 0:33,07 369p

2005-ben születettek
17. Papp Vivien 0:38,41 235p

100 m férfi pillangóúszás
2004-ben születettek
12. Rácz László 1:33,32 152p

100 m női pillangóúszás
2000-2001-ben születettek
5. Kiss Annamária 1:09,27 530p

2002-2003-ban születettek
13. Szabó Ivett 1:16,51 393p

200 m férfi hátúszás
2002-2003-ban születettek
15. Krámli Kristóf 2:46,69 302p

2005-ben születettek
5. Antal András 3:08,71 208p

200 m női hátúszás
2002-2003-ban születettek
11. Drahota Adrienn 2:48,22 408p

100 m női mellúszás
2000-2001-ben születettek
5. Kiss Annamária 1:22,56 475p

2002-2003-ban születettek
8. Komjáti Nelli 1:27,82 395p
22. Ökrös Noémi 1:34,71 315p

2005-ben születettek
2. Papp Vivien 1:37,62 287p

200 m férfi gyorsúszás
2. Krámli Kristóf 2:21,68 373p

2004-ben születettek
20. Rácz László 2:52,58 206p

200 m női gyorsúszás
2002-2003-ban születettek
11. Szabó Ivett 2:33,40 399p
15. Ökrös Noémi 2:38,21 364p
17. Komjáti Nelli 2:39,26 357p.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.