- hirdetés -

Három OFKSE játékos a felnőtt B-válogatottal, további három orosházi a juniorokkal nyert felkészülési tornát.

Az Orosházi FKSE-LINAMAR három kézilabdása, Benis Bence, Morva Zoltán és Németh László erősítette az elmúlt héten a magyar felnőtt férfi kézilabda B-válogatottat, és szerzett hasznos nemzetközi tapasztalatokat. Lengyelország és Norvégia B-válogatottja, valamint Luxemburg nemzeti csapata ellen léptek pályára tornagyőzelmet aratva. Juhász István szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott az orosháziak teljesítményéről.

Benis Bence, Németh László és Morva Zoltán a Lengyelországban nyert kupával
Benis Bence, Németh László és Morva Zoltán a Lengyelországban nyert kupával

– A tornán többet kaptunk, mint vártunk. Most állt össze a keret, nagy szükség volt arra, hogy a játékosok azonosulni tudjanak a lehetőséggel. Egy utógondozó folyamatról van szó: nyomon tudjuk követni, illetve elő tudjuk segíteni a tehetséges játékosok fejlődését, akik közül a legjobbak az „A” válogatottba kerülhetnek. Elégedett vagyok mindhárom orosházi játékos teljesítményével – hozzáállásuk, fegyelmük, elhivatottságuk a helyén volt – hangsúlyozta Juhász István, hozzátéve: az utógondozás jegyében indított férfi B-válogatottnál a cél: tűzben tartani a játékosokat. A tervek szerint legközelebb decemberi edzőtábor, majd újabb lengyelországi kupa vár rájuk – írja az OFKSE honlapja.

Nyertek a juniorok is

A magyar férfi junior kézilabda válogatott ausztriai felkészülési tornán szerepelt. A Csoknyai István által vezetett együttes három győzelemmel nyerte a bécsi viadalt. Az U20-as nemzeti csapatban három orosházi fiú is pályára lépett: Miklós Gergő, Stranigg János és Szeitl László képviselte az orosházi színeket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.