- hirdetés -

Módosult a bajnoki menetrend is, és eldőlt: a Magyar Kupában itthon kezd férfi kézilabdacsapatunk a Mezőkövesd ellen.

Az EHF-kupa sorsolásán az Orosházi FKSE-LINAMAR a dán Skjern Handbold csapatát kapta ellenfélként a 32 között. Az már korábban eldőlt, hogy idegenben indítják a párharcot a mieink, most a pontos dátumok is megvannak: november 23-án játszanak Dániában, november 30-án pedig hazai pályán.

A nemzetközi kupaszereplés miatt több bajnoki meccs időpontja módosult. Az OFKSE-Balatonfüred találkozót halasztották, a 14. fordulóban a PLER – Orosháza felnőtt mérkőzést november 19-én, 18 órától rendezik, az ifjúságiak november 21-én, 17 órától lépnek pályára. A Cegléd – OFKSE találkozón november 26-án, szerdán 19 órakor szólal meg a kezdősípszó, ezt a párharcot a Duna TV élőben közvetíti. Az ifjúsági együttesek 16 órától küzdenek meg. A Gyöngyös elleni hazai bajnoki időpontja az ellenfél kérésére: december 6. 18 óra, az ifiké: január 24. 18 óra – adta hírül a klub honlapja.

A Magyar Kupában a Mezőkövesdet kapták ellenfélnek: ami már biztos, hogy november 12-én 18 órától hazai pályán indítják a párharcot, a visszavágóról még egyeztetnek, várhatóan december 2-án vagy 3-án rendezik.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.