Izgalmas mérkőzések, élmények, a kézilabda szeretete – az utánpótlásé volt a főszerep két napon át városunkban.
A mintegy 30 leány utánpótlás kézilabdacsapat összesen 95 meccset játszott hétvégén, a harmadik alkalommal rendezett Orosháza Cup nemzetközi utánpótlás kézilabda tornán. A korábbi években a két helyi kézilabdaklub – Orosházi Férfi Kézilabda SE (OFKSE) és az Orosházi Női Kézilabda Club (ONKC) – közös szervezésében valósult meg a torna, idén az előbbi nem tudott bekapcsolódni a programba, így az ONKC rendezte meg a fesztivált június 6-a és 9-e között.
A meccsek szombaton és vasárnap három helyszínen zajlottak, a Táncsics kis- és nagycsarnokában, valamint az Eötvös csarnokban. A rendezvény legfőbb célja a versenylehetőség biztosítása volt, a kézilabdához kedvet és tehetséget érző gyerekek számára.
Kora reggeltől késő délutánig váltották egymást a csapatok mindhárom helyszínen, a kupán az orosházi lányoknak is szurkolhattunk. Az ONKC elnöke, Mikus István szerint sikeres volt a torna.
– Mint az elmúlt években, most is eredményes hétvégét tudhatunk magunk mögött. Vége a bajnokságoknak, a rendezvény jó levezető is egyben. Az utánpótláscsapatok még egy színvonalas tornán megmérettették magukat, mielőtt a jól megérdemelt pihenőjükre mennek – értékelt Mikus István a szervezők nevében.
A városunkba látogató több száz kézilabdás programját egy fürdőzéssel is színesítették, majd a kupa vasárnapi záróünnepségén hirdettek eredményt.
Az eredményeket a rendezvény holnapján, ide kattintva olvashatjátok.