Két pályázaton is sikerrel szerepelt a szociális központ.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán nyerte el az orosházi Egységes Szociális Központ a családbarát munkahely címet. Nem először részesültek az elismerésben, már tavaly is kitüntették őket, erről itt írtunk.
– Olyan programokat, illetve intézkedéseket hoztunk létre intézményünkben, amelyek elősegítik a kollégák számára a család és a munka összhangját. A 2013-as évet vették alapul a pályázat során, nemrég értesültünk a hírről, hogy ismét megkaptuk az egy évre szóló címet – számolt be a pályázat eredményéről Vaszkán Erzsébet, a központ vezetője.
A nyertes pályázathoz járó pénzforrást a családbarát munkakörülmények fenntartására fordítják. Egy másik pályázaton a munkatársak képzésére nyert forrást az ESZK. Összesen 75 szakdolgozó számára biztosítottak ingyenes képzési lehetőséget Orosházán, mindannyian szép eredménnyel végeztek.