- hirdetés -

Betyárokkal, rongylabda kupával, népi hagyományokkal és hét koncerttel köszöntötte Gellértegyháza a május elsejét, valamint az Akusztikus Zene Ünnepét.

Egyfajta időutazáson vehetett részt mindenki, aki úgy döntött, hogy a negyedik Magyar Hagyományőrző Majálisra látogat el május elsején. Csattogott az ostor a betyárok kezében, táncoltak, majd késsel és botokkal törtek egymásra a Körösök Völgye Vitézi Bandérium tagjai harci bemutatójuk során. Egy ősi szertartást mutatott be a Fényes Ég Táltos Dobkör, kispályás focicsapatok csaptak össze a rongylabda kupán, de a vállalkozó szelleműek íjászkodhattak és lovagolhattak is. A gyerekek csuhé játszóházban próbálhatták ki a játékkészítés örömét. Mindezt a háttérben népi zene kísérte.

Íjászkodni is lehetett Gellértegyházán a hagyományőrző programokat kínáló majálison Fotók: Rajki Judit
Íjászkodni is lehetett Gellértegyházán a hagyományőrző programokat kínáló majálison (klikk a képre)
Fotók: Rajki Judit

– A majális során a nemzeti, népi hagyományos értékeket igyekeztünk korhűen bemutatni, hogy mindezt a ma embere is megtapasztalhassa, számára is elérhető legyen – mondta Muszka Kálmán a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A program másik részében mindeközben az akusztikus zenét ünnepelték, ahol a délután során hét helyi és környékbeli együttes koncertezett. A tavalyi évhez hasonlóan, idén is rengetegen látogattak el a hagyományőrző majálisra.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.