- hirdetés -

Az NB I/B-s női kézicsapat zsinórban harmadik bajnokiját nyerte.

OXXO Energy Orosházi NKC – Hajdúnánás Termál SC 28 – 25 (14 – 12)

NB I/B-s női kézilabda bajnoki mérkőzés, Orosháza, 400 néző
Vezette: Bujdosó, Horváth

Orosháza: Fodor – Fazekas 2, KOVÁCS B. 6, Lovistyék 2, Antal 2, Kaposvári, Velky 1. Csere: Kothencz (kapus) KOCSIS 1, SZÁSZ 9, Nagy, Elhardt, ZVOLENSZKY 2, Vuletic 3, Tóth, Gregus.
Edző: Száva Flórián

A Hajdúnánás legjobb dobói: Martinek 10, Takács 6.

Kiállítások: 6 perc ill. 10 perc Hétméteresek: 6/5 ill. 3/2

Fontos mérkőzés várt az orosházi lányokra szombat este, hiszen a táblázaton közvetlenül mögöttünk álló Hajdúnánás volt az ellenfél. Ugyanakkor tudtuk azt is, hogy hazai győzelem esetén a hatodik helyről a harmadikra lép előre az ONKC.

A tét rányomta a bélyegét a meccsre, mert lányaink mintha az öltözőben maradtak volna. Feszülten és sok hibával játszottak, az ötödik percben mindössze két hajdúsági gólt tudtunk feljegyezni. Döcögve, de beindult az orosházi gépezet, a 15. percben már 6-4-re vezettünk. Szász Réka életerős lövései, illetve Vuletic fantáziadús játéka hozta meg a fordítást. Többször el tudtunk volna menni jobban, de néhány technikai hiba ezt meghiúsította, de az előnyt tartották a félidőig a lányok.

A fehérmezes hazaiak nagy akarással zsebelték be az újabb 2 pontot (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A fehérmezes hazaiak nagy akarással zsebelték be az újabb 2 pontot
(klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

A szünet után hasonló volt a forgatókönyv: feljöttek a hajdúságiak, de a 35. percben újra két góllal vezettünk, 16-14-re. Uralta a játékot a hazai csapat, védekezésben nagy javulást hozott Kocsis beállása, egyedül a végül 10 gólig jutó Martineket nem tudtuk tartani. Fegyelmezetten és jól védekeztek a lányok, az ellenfél házi gólkirálya, Fekete sem tudott sokat hozzátenni a játékhoz. Hullámzó volt a játék, vezettünk, majd kiegyenlített az ellenfél. A 40. percben, 17-18-nál a vezetést is átvették, de innen nem tűrt ellentmondást csapatunk, és megnyerte a mérkőzést.

Zsinórban ez volt az ONKC harmadik győzelme, ebből kettőt idegenben értek el. Most újra nehéz feladat vár a csapatra, jövőhéten az Inárcs-Örkény otthonába utaznak.

Száva Flórián: – Inkább csúnya játékkal nyerjünk, mint széppel kikapjunk. Gratulálok az eredményhez a csapatnak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.