- hirdetés -

Vádemelést javasol az Orosházi Rendőrkapitányság az Orosházi Lakásszövetkezet feljelentését követően indult nyomozás során kihallgatott gyanúsítottak ellen.

Az Orosházi Rendőrkapitányság befejezte és június 11-én vádemelési javaslattal megküldte a Békés Megyei Főügyészségre annak a nyomozásnak az iratait, amely az Orosházi Lakásszövetkezet feljelentése alapján 2011. október 10-én indult sikkasztás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A feljelentés szerint 2011 júliusában az 1180 lakás ügyeit kezelő Orosházi Lakásszövetkezet új vezetése a szövetkezet gazdálkodásával kapcsolatban több olyan szabálytalanságot észlelt, melyek a korábbi vezetés működése során történhettek, és több 10 millió forint kárt okoztak. A feljelentés alapján a szabálytalan gazdálkodás miatt a szövetkezet 58 millió forint tartozást halmozott fel a gázszolgáltató felé, emellett a könyvelésben nem találták meg a szövetkezethez befolyó és nagyságrendileg 10 millió forint összegű különböző bérleti díjakat sem.

A nyomozás során az Orosházi Rendőrkapitányság lefoglalta a szövetkezet több éves, hatalmas mennyiségű könyvelési anyagát és azok vizsgálatára igazságügyi könyvszakértőt rendelt ki.

A beszerzett adatok és bizonyítékok – a kihallgatott tanúk vallomásai, valamint az igazságügyi szakértői vizsgálatok eredménye – alapján az Orosházi Rendőrkapitányság három személyt hallgatott ki gyanúsítottként. Egyiküket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétség és számvitel rendjének megsértése vétség elkövetésével gyanúsítják. További egy személy ellen nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntett, míg a harmadik gyanúsítottal szemben magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. A bűncselekményekkel okozott kár összesen 61.773.913 forint.

A sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja vonatkozásában a gyanúsított vállalta, hogy megtéríti az általa okozott kárt és indítványozta az ügy közvetítői eljárásra utalását, melyhez a sértett képviselője hozzájárult.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.