- hirdetés -

Egerben játszottak NB I-es férfi kéziseink. A felkészülési tornán kiderült, miben kell javulni.

A ceglédi két vendégszereplés és a szerdai Pick Szeged elleni összecsapás után, a felkészülés következő állomásaként, az Orosházi Férfi Kézilabda SE felnőtt csapata az erős mezőnyt felvonultató Dobó kupán lépett pályára Egerben.

Jól indult az orosháziak számára a torna, hisz sikerrel vették az első akadályt. Az előző bajnokság egyik rivális együttese, a Tata csapata várt a fiúkra. Itt 14-9-es félidő után, könnyed, 29-18-arányú győzelmet arattak. A következő találkozón  Rosta „Pilu” István tanítványai már keményebb feladatot jelentettek. Vác – OFKSE 23 – 20 (11-10).

Vasárnap reggel sem ment jobban az orosházi srácoknak. A romániai Torda csapatával kerültek szembe. Jól ismeri egymást a két együttes, hisz az elmúlt években több alkalommal is találkoztak. Sajnos ez a mi játékunkon csak kevéssé látszott ezen az egri mérkőzésen. Az első félidőben a harcosan játszó tordaiak mindössze 6 gólt engedélyeztek és 6-14-es félidő után 28-19 arányú győzelmet arattak. A délutáni helyosztón – az ötödik helyért – a vendéglátó egri csapat várt a mieinkre. A hazaiak sem kegyelmeztek. Bár a szünetben még mi vezettünk 12-8-ra, a végére az egriek fordítani tudtak és 21-18 arányú győzelmükkel megszerezték az ötödik helyet.

A két nap végén, a nem sok örömet hozó Dobó kupa befejeztével kérdeztük az orosháziak mesterét, Füzesi Ferencet.

– Örülök, hogy eljöttünk erre a tornára, hiszen jó csapatok ellen játszhattunk, gyakorolhattunk. Az eredmények sajnos nem a várakozásnak megfelelően alakultak, de nem is ez volt a lényeg. A fő cél, hogy fejlődjön a csapat és a bajnokság folytatására legyen a lehető legjobb állapotban. Ebben a hatodik helyben benne van a balszerencse is, hisz három meghatározó játékosom (Harsányi Viktor, Mazic Milán, Morva Zoltán) is sérültet jelentett vasárnap reggelre. Az ő együttes kiesésük elég komoly zavart jelentett a játékban. Mindenesetre a játékosok jó terhelést kaptak, a szakvezetés pedig komoly tapasztalatokat szerzett – mondta a szakvezető.

– Védelemben hellyel-közzel ott voltunk, a több javítani való a támadó játékunkban van. Pontosabban, erőszakosabban kellene támadnunk. Az eddig látottakhoz hasonlítva, a hétvégi játék a szegediek elleni első félidőhöz hasonlított leginkább, a Cegléden tapasztalt jó játéktól messze voltunk. Az Eger elleni meccs második félidejében játszottunk úgy, ahogyan egy NB I-es csapatnak kell, de itt meg a ziccereket butáskodtuk el. Remélem, hogy a Gyöngyös elleni hazai találkozókon már jobb játékot láthat az orosházi közönség, bár a csúcsformát a Csurgó elleni hazai bajnokira szeretnénk elérni – zárta Füzesi Ferenc.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.