- hirdetés -

Thessalonikiben rendeztek nemzetközi utánpótlás kézilabdatornát. Az orosházi fiatalok színvonalas mérkőzéseket játszottak, méltón képviselték az egyesületet.

Az Orosházi FKSE U14-es csapata több küzdelmes mérkőzést vívott. Korcsoportjukban (1998-as születésűek) 14 együttes vett részt, az AC Paok Thessaloniki és a Kentavros Agrias Volou csapatával kerültek egy csoportba. A házigazdák elleni első meccsüket óriási küzdelemben nyerték a mieink, majd másik csoportellenfelüket is legyőzték 18-13-ra. A négy közé jutásért háromgólos vereséget szenvedtek, így az 5-8. helyért küzdhettek. A Gas Kamatero csapata ellen szó szerint vérig menő küzdelem volt a jellemző, a vége egygólos orosházi vereség lett. A 7-8. helyért a Kilkis HC ellen óriási elszántsággal és győzni akarással küzdöttek a fiúk, és végül hétméteres párbajjal megszerezték a hetedik helyet.

Barna Károly edző szerint gyönyörű helyen, színvonalas tornán vettek részt, ahol az orosházi fiatalok méltón képviselték az egyesületet, férfiasan küzdöttek és igazi sportemberként viselkedtek.

A csapat tagjai: Majdán Márk, Druga Richárd, Kiss Alex, Sütő Martin, Zvolenszki Attila, Kristofóri Botond, Szkaliczki Dániel, Blaskó Tamás, Balázs Olivér, Dancsó József, Andrikó Ádám, Kiss Axel, Szemenyei Zoltán, Szabó Csanád.

Az U14-es csapat görögországi szerepléséről bővebben az orosházi klub honlapján, ide kattintva olvashattok.

A serdülők is Görögországban vitézkedtek

Az OFKSE serdülőcsapata a házigazda Paok Szaloniki mellett több görögországi korosztályos együttessel és a görög U17-es válogatottal is megmérkőzött. Az első meccsen az AS Filippos Verias volt az ellenfél, az orosháziak nyolcgólos vereséget szenvedtek. A PAS Fivos Sikeon ellen sokáig vezettek a fiúk, de az utolsó percekben több hibát is vétettek, és egy góllal alulmaradtak. A görög U17-es válogatottal barátságos mérkőzést vívott serdülőcsapatunk. A találkozót végig magabiztosan vezetve nyerte a válogatott. A negyedik meccsen a Ymca korosztályos csapat volt a mieink ellenfele, és meg kellett elégednünk a döntetlen eredménnyel. A Panellinios GS ellen nyertek az OFKSE fiataljai, az AC Paok csapatával szemben viszont nem sikerült a győzelem.
Nagy Ferenc edző szerint színvonalas tornán tudtak részt venni. Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtak, amely még jobban elősegítette a csapatkohéziót.

Az OFKSE serdülőcsapatának eredményeit részletesen megtaláljátok itt, az OFKSE weblapján.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.