- hirdetés -

Kézilabda gálával búcsúztatták az óévet  városunk női kézilabdázói. A szülőkből, szakvezetőkből álló alkalmi csapat ellen játszottak kicsik és nagyok. A sok vidámsággal tarkított délutánon kértük értékelésre az egyesület elnökét, Mikus Istvánt.

Az egyesület jó tavaszt produkált, kezdve ott, hogy a felnőtt csapat megőrizte NB I/B-s tagságát a juniorral és a serdülővel együtt és sikerült indítaniuk egy felnőtt NB II-es csapatot is a juniorok mellett. Ezen kívül részt vesznek az Országos Serdülő Bajnokságban, illetve tíz csapatot indítottak az Erima Bajnokságon.

– A felnőttek számára a 2012/2013-as szezonra az első öt hely valamelyikének megszerzése a cél. Itt van egy kis elmaradás, hisz egyenlőre a téli szünetben a hatodik helyen állunk, de nem leszakadva az elsőktől – mondja Mikus István. – Ennek meg vannak az okai, gondolok itt az edzőváltásra, sérülésekre, de ez a csapat játékos állományát tekintve erős és biztos vagyok benne, hogy tavasszal, egy új edzővel el fogja foglalni az őt megillető pozíciót. (Az interjú elkészülte után jelentette be a klub, hogy a felnőtt csapathoz Száva Flórián edzőt szerződtették le. -A szerk.)

– A junior csapatunk tavaly bajnokságot nyert, de ebből a gárdából sokan kiöregedtek, így egy egészen fiatal csapattal kezdtük meg ezt az évet, melynek gerincét a ’96-osok adják. Szintén a 6. helyen állnak, de mindenképp biztató, hogy az utolsó hét meccsükből hatot megnyertek. Úgy látom, hogy a fejlődésük töretlen és remélem, hogy szép tavasz elé néz ez a gárda is. A serdülők az OSB-ben a második helyet foglalják el, ami azt jelenti, hogy a felsőházi rájátszásban a Debrecen, Miskolc, Hajdúnánás, Eger csapataival veszik fel a harcot. Nagyon bízom benne, hogy ismét országos döntőbe kerülünk. Összességében tehát a mintegy 300 játékosunk, az edzők irányításával – kisebb-nagyobb döccenőkkel – jól teszi a dolgát.

– Mivel lenne elégedett 2013 nyarán, a bajnokság zárásakor?

– A felnőttektől az lenne, ha a dobogóra is fel tudnánk kapaszkodni. Érzésem szerint ez benne van a csapatban, ezek a lányok képesek rá. A juniorokat az első négyben szeretném látni. Az NB II-es felnőtt bajnokságban játszó gyerekek dolga kicsit nehezebb, hisz itt felnőttekkel kell felvenniük a harcot. Tőlük szép teljesítmény lenne az első hat. Az NB II-es juniorok jelenleg bajnokesélyesek, ezt a helyet jó lenne megtartani. Ha ezek az imént felsorolt eredmények teljesülnek, azt hiszem elégedett leszek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.