- hirdetés -

Még 72 óráig van megoldás.

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság (MCSNTT) tovább folytatja a „Ne ess pánikba” elnevezésű ismeretterjesztési kampányát, amelynek célja a fogamzásgátlással kapcsolatos tájékozottság növelése és ez által a nem kívánt terhességek számának csökkentése. Ugyanakkor felhívja a figyelmet az abortusz veszélyeire és arra, hogy akkor is van megoldás, ha a védekezésbe hiba csúszott. A védekezés fontosságát jelképezi a kampány jelmondata ”véletlenül, védetlenül”, ugyanakkor ezt sugallja, hogy „Ne ess pánikba” – „Van megoldás”.

Magyarországon az ezredfordulón közel 60 000 terhesség-megszakítás történt, az ezt követő években ez a szám csökkent, 2008-ban már alig több mint 44 000 abortuszt végeztek. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a legnagyobb mértékű csökkenés a 25–34 éves korosztálynál figyelhető meg, ezzel szemben a 20 éven aluliak körében nőtt az abortuszok száma.

Sokszor hiányzik a szexuális felvilágosítás

Ha megtörtént a baj, ne késlekedj!

Prof. Dr. Bártfai György, a MCSNTT elnökének véleménye szerint a fiatalabb korosztálynál a nem kívánt terhesség megelőzhető lenne, megfelelő felvilágosítással. A magyar tinik még mindig nagyon keveset tudnak a fogamzásgátlás lehetősségeiről. Aggasztóan magas azoknak a fiataloknak aránya, akik egyáltalán nem vagy nem megfelelően védekeznek. Ez részben annak is köszönhető, hogy nagyon sok családban a szexualitás kérdése mind a mai napig tabutémának számít. Minden tinédzsernek egyenlő esélyt kell adni arra, hogy a modern fogamzásgátlási módszereket megismerje, és azok közül nőgyógyásza segítségével választhasson.

Dr. Patakfalvi János a kórház szülészeti osztályvezetője elmondta, az orosházi fiatalok körében is a korábbiaknál gyakrabban fordul elő, hogy 14-16 éves lányok teherbe esnek. Hangsúlyozta, hogy az abortusz maradandó problémát, olykor meddőséget okozhat. Azoknál a nőknél, akik többször átestek terhesség-megszakításon, később nagyobb a spontán vetélések és a koraszülések aránya. A beavatkozás okozta lélektani hatásról nem is beszélve.

Ne ess pánikba: 3 napig van megoldás

A kampány elsősorban a sürgősségi fogamzásgátlásra, valamint az abortusz veszélyeire hívja fel a figyelmet. A fiatal lányok körében tudatosítani kell, hogy ha a védekezésbe hiba csúszik és fennáll a nem kívánt terhesség veszélye, a sürgősségi fogamzásgátlás megoldást jelenthet számukra. Ne essenek pánikba, nem szabad kétségbeesetten, tehetetlenül várakozni, minél hamarabb keressék fel az orvost, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez csak 72 órán belül lehetséges. Az első 24 órában 95, a másodikban még 85, a harmadik napon pedig csak 58 százalékos valószínűséggel kerülhető el a terhesség a módszer alkalmazásával – hangsúlyozta Prof. Dr. Bártfai György a „Ne ess pánikba” kampány mottója kapcsán.

Az MCSNTT ugyanakkor szeretné kiemelni, hogy a szexuális együttlét a megfelelő védekezés mellett örömteli emlék is lehet, következménye nem feltétlenül a nem kívánt terhesség vagy abortusz. Ezért „Ismét biztonságos szerelem” címmel pályázatot írnak ki, melyre a szervezők 2012. november 30-ig várják a kreatív alkotásokat, amelyek érkezhetnek akár reklámspot, fotó vagy vírusmarketing kategóriában is. A műveket a palyazat@neesspanikba.hu e-mail címre küldhetik be a vállalkozó kedvű fiatalok.

Bővebb információ: www.novedelem.hu

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.