- hirdetés -

Elölről kell kezdenie mindent annak a pusztaföldvári családnak, akiknél kedd hajnalban csaptak fel a lángok a ház melletti műhelyben. A tűz átterjedt a házra is. Most ideiglenes lakásban vannak és kétségbeesettek a jövőt illetően.

– Kedd hajnalban három előtt pár perccel nagy morajlásra ébredtünk, először azt hittük, hogy vihar jött, nagy jégveréssel. Fel akartuk kapcsolni a villanyt, hogy megnézzük mi történt, de nem volt áram. Elindultunk párommal ki a házból, de az ajtóból már láttam, hogy az udvaron lángok csapnak fel a műhelyből. Visszarohantam a gyerekért, felkaptam, magamhoz vettem a telefont és rohantunk ki az utcára- idézte fel a néhány nappal ezelőtt történteket a Pusztaföldváron élő Gillich Emese, akiknél- a tűzoltók elsődleges vizsgálata szerint- egy elektromos zárlat miatt csaptak fel a lángok a műhelyben. A tűz átterjedt a lakóházra, aminek leégett a tetőszerkezete, két szoba lakhatatlan vált.

– Csabi visszarohant, hogy megkezdje az oltást, és mentse, ami menthető, de olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy képtelenség volt bármit tenni. Az utcán állva vártuk a tűzoltókat és tehetetlenül néztük, hogy válik minden a tűz martalékává. Közben értesítettük a rokonságot, hogy mozgássérült kisfiunknak biztonságos helyet szerezzünk- emlékezett a történtekre Emese.

Jóbi Csaba (b) és keresztfia, Gergő a romokat takarítja a teljesen kiégett garázsból
(Fotó: Melega Krisztián)

A család életében létfontosságú volt, és szintén a tűz martalékává vált a 14 éves Suzuki autójuk. Az édesanya ezzel vitte nap mint nap mozgássérült, értelmi fogyatékos gyermekét Békéscsabára egy speciális iskolába. A kisfiú, Csabika 28 hétre mindössze 95 dekával született nyolc évvel ezelőtt. Az autót svájci alapú hitelre vették, még másfél évig törleszteniük kell, havonta 18-20 ezer forint a részlet. Két kocsija volt a családnak, sokan ezt luxusnak gondolták, de a másik a férjének kell munkába járáshoz. Emese autója a nyári szünet miatt pihent a műhelyben.

Június 26-án hajnal 03:18 órakor az Orosházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra érkezett jelzés, miszerint Pusztaföldváron egy családi ház melléképülete égett, amely átterjedt a családi ház tetőszerkezetére is. A helyszínre II-es kiemelt riasztási fokozatban az Orosházi és a Mezőkovácsházi hivatásos egységek lettek leriasztva. Az egységek a kiérkezést követően megkezdték a tűz eloltását, miközben a melléképületből kihoztak egy széndioxid, egy oxigén és egy dissou gázpalackot. A tűz gyors eloltásának köszönhetően a lakóház további helyiségei és a kihozott palackok nem sérültek és személyi sérülés sem történt – olvasható a hivatalos jelentés a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. 

– Csabi kamionsofőrként dolgozik, egész héten úton van, csak hétvégére jön haza. Most nagy szerencse, hogy éppen itthon volt – mondja Emese. A család jószágokat is tart, hogy ezzel is spóroljanak a kiadásokon, az állatok nem sérültek meg. A lakásra márciusban kötöttek biztosítást, előre két hónapi díjat ki is fizettek, hisz azt ígérték, a szerződés már akkor éjféltől életbe lép. Rá egy hétre a családnak jégkára keletkezett, jelentették, nyugodtak voltak, hisz kötöttek biztosítást, de visszadobták a szerződésüket, mondván, hogy az apró betűs részben ott volt, hogy nekik 15 napjuk van arra, hogy elbírálják a szerződést. Akkor egy 70 ezer forintos kárról volt szó, most viszont több milliós kár keletkezett.

Sokan segítenek, de a helyzet így is kilátástalan

A kisfiú a tűzeset óta napközben, míg a család a romeltakarítást végzi, rokonoknál van, nehezen fogadja el a helyzetet, folyamatosan haza szeretne menni. Semmiképpen sem szeretnék elvinni a házhoz, mert a kisfiú számára az hatalmas trauma lenne.
– Hirtelen sokkot kaptam, amikor láttam a tüzet, így utólag vannak pillanatok, amikre nem emlékszem, annyi lebegett a szemem előtt, hogy a gyerekért visszamenjek és minél távolabb kerüljünk a háztól- mondta könnyes szemmel Emese.

A család 8 éve lakott a házban, folyamatosan újították. Először a tetőt, majd a szobákat, nemrég pedig a fűtésrendszert ami kétséges, hogy működőképes-e, hisz a kazán a műhelyben volt, ami teljesen kiégett. A ház tetőszerkezete is teljesen odavan, így lakhatásra alkalmatlan. Az önkormányzattól átmeneti időre kaptak egy lakást, ahová bepakolták azokat a dolgokat, amiket meg tudtak menteni.

– A tűz után csak kavarogtak az érzések bennünk, első és legfontosabb az volt, hogy életben maradtunk, és valamink maradt, ha épp nem is sok minden. De látni azt, hogy amiért eddig dolgoztunk odalett, nagyon megrázó volt. A falu egy része a hír hallatán egyből megmozdult, rengeteg segítséget kaptunk. A legfontosabb az volt, hogy a tetőt lefóliázzuk, ehhez vállalkozástól és magánszemélyektől kaptunk anyagot. De nem tudjuk, hogyan tovább. Pénzünk nincs arra, hogy megcsináltassuk a mennyezetet és a tetőt. A szobákat újravakolni, festeni kell, az ablakra is csere vár, tönkrementek a padlószőnyegek, a műhely minden szerszámmal és felszereléssel együtt… – sorolta vég nélkül a fiatalasszony.

A tűz óta nem igazán tudnak aludni, minden kis zajra felriadnak. Emese úgy gondolja, mindezt lelkiekben sokkal nehezebb lesz feldolgozniuk, mint először gondolták.

Aki segíteni szeretne a családon, akár anyagilag vagy egyéb módon, az hívja Gillich Emesét a 06-20-9360757- es telefonszámon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.