- hirdetés -

Néhány diák bulizós hétvégét szervezett magának. De ez túlnőtte magát, ebből lett a Viharsarki Ifjúsági Napok, helyi és országos fellépőkkel, amire több ezer embert várnak.

– Itt, a viharsarokban kevés a szórakozási lehetőség a fiataloknak, ezért néhányan összedugtuk a fejünket, hogy kellene valamit rendezni. Először egy kisebb zenés hétvégében gondolkodtunk, ám ahogy elkezdtük reklámozni a társaságban, egyre nagyobb igények merültek fel, és egyre többen jelezték, hogy jönnének. A végén több helyi magáncég is csatlakozott, beszálltak a szervezésbe és a finanszírozásba, így megszületett az I. Viharsarki Ifjúsági Napok (VIN) forgatókönyve – mondta a szerda délelőtti sajtótájékoztatón a főszervező Betlehem Orsolya a bogárzói lóversenypályán.

Benneteket is vár a VIN

A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a rendezők több ezer főt várnak, így a nagy térre szükség is van. Zalai Mihály alpolgármester kiemelte, hogy az idei orosházi programajánlat nagyon színes, ebből is kiemelkedik a Viharsarki Ifjúsági Napok.
– Ez az első olyan alkalom, amikor egy helyi vállalkozás önerőből kezd bele egy ekkora rendezvény megszervezésébe, és ez mindenképpen örömteli. Az önkormányzat azzal tud segíteni, hogy a bogárzói lóversenypályát a teljes infrastruktúrájával együtt ingyen használatba adja erre az időszakra, illetve a koordinációban segítünk. Orosháza elsősorban azt várja, hogy az első VIN sikeres legyen, és megteremtsen egy új hagyományt a városban – fogalmazott.

A koncertek és zenei műsorok mellett hangsúlyos helyet kap majd a hagyományőrzés is. A délelőttök programjaiban íjászat, lovaglás, sétakocsikázás, fogatozás, extrém sportok, sétarepülés szerepel, ezeket a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány és az Orosházi Lovas Egyesület szervezi és vezeti. A tervek szerint az egyik napon lóversenyt is a programba iktatnak, ami külön érdekessége lehet a fesztiválnak.

Aki a július 25-29-e közötti rendezvényre hetijegyet vált akár elővételben, akár a helyszínen, a jegy mellé 1 napos gyopárosi fürdőbelépőt kap ajándékba.

A szervezők kihangsúlyozták, hogy minden fellépő élő produkcióval lép színpadra. Délután kettőkor kezdődnek a színpadi műsorok, ahol a helyi zenekarok és csoportok is lehetőséget kapnak. Az esti koncerteken pedig országos hírű zenekarok lépnek fel, a tervek szerint minden korosztály megtalálja a neki való programot. Itt lesz többek között a Sugarloaf, a United, a Bon-Bon, Vastag Csaba, a Beatrice, a KFT, Paso és a 30Y. A koncertek után pedig neves hazai és külföldi DJ-k pörgetik a lemezeket kifulladásig.

Megtudtuk, hogy a szórakozó fiatalok és idősebbek többféle szálláshely közül választhatnak. A város szállásadói is készülnek, de az igazi fesztiválhangulat is adott lesz, hiszen sátorban és lakókocsiban is lehet aludni. Akik pedig vidékről, tömegközlekedéssel érkeznek a városba, azokat fogatok és hintók viszik majd a fesztivál helyszínére. De a lovaskocsik a fesztivál ideje alatt is szállítják a közönséget ha el akarnak jutni a város valamely pontjára.

A Facebookon már be lehet jelentkezni a VIN-re, ide kattintva.

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.