Orosházát, és az országot érintő témákban is kérdeztük a miniszterelnököt. Szóba került többek között az útfejlesztés, az államosítás, a mezőgazdaság, a kórházi dolgozók és orvosok fizetése, valamint a felsőoktatás.
Napokon belül megszületik a kormányhatározat a tótkomlósi és a mezőkovácsházi út felújításához szükséges többletforrásról – többek között erre tett ígéretet Orbán Viktor miniszterelnök Orosházán a városi televíziónak adott interjújában, március 9-én, a Linamar üzemcsarnokának avatója után.
Hamarosan nyilvános lesz, milyen béremelésre számíthatnak idén az egészségügyben dolgozók: elsősorban a szakápolók és az alacsonyabb bérű orvosok szerepelnek a lista élén. Az interjúból kiderül, a miniszterelnök szerint sem lesz több pénze az államnak, mint az önkormányzatoknak az oktatás, az egészségügy működtetésére, miután átveszi a feladatokat. A cél, hogy takarékos, jól működő állam legyen Magyarország, ahol a pénzhiány mellett nincs pazarlás a különböző rendszerek működtetésében.
A Kodolányi Főiskola orosházi bővítését üdvözölte Orbán Viktor, hiszen a műszaki képzések bővítése a közoktatási reform céljai között is szerepel. Hogy mit üzen Orbán szerint március 15-e, megtudhatod rögtön a beszélgetés elején.