- hirdetés -

Hétfőn megkezdték begyűjteni a karácsonyi ünnepek után már feleslegessé vált fenyőfákat Orosházán is. Lehetőség volt kölcsönözni élő fenyőt, és többen döntöttek a gyökeres fa mellett.

A karácsonyfát hagyományosan Vízkeresztkor, január 6-án bontják le. A díszeiktől megfosztott fenyők a szemétgyűjtők mellé kerülnek ki, jobb esetben, ha töveset választottunk, a kertünket díszítheti majd. A Városüzemeltetési Zrt. hétfőn indította el a fenyőjáratot – tudtuk meg Magon Péter kertészeti ágazatvezetőtől.

– Január 9-én indítottuk el a fenyők összeszedését, ugyanis leghamarabb Vízkereszt után kerülnek ki a fák. Egy gyűjtőjárművel végigjárjuk a várost, a lakótelepeket, és összeszedjük a kidobott fákat. Ezek egy része a komposztálótelepre kerül ki, ahol faapríték, illetve komposzt készül belőle. Másik részét termikusan hasznosítjuk, telephelyünkön kazánban elégetjük- tájékoztatott Magon Péter.

Faapríték, illetve komposzt is készül a fenyőfából (Fotó: Rosta Tibor)

Az első tapasztaltok azt mutatják, jóval kevesebb fenyőt szedtek össze, mint az előző években, de lesz még gyűjtőjárat. – Általában hétvége után, hétfőn, kedden járjuk végig a várost, és szedjük össze a további kihelyezett fenyőket- emelte ki.

Népszerű volt a gyökeres fenyő, amit a fagyok után ültessünk ki.
– Több akciónk is sikeres volt. Jelentősen megnőtt azok száma, akik a gyökeres fenyő és a későbbi kiültetés mellett döntöttek – tudtuk meg Stadler Eriktől, az Oázis Kertészet Orosháza ügyvezető igazgatójától.

A gyökeres fenyők sok odafigyelést igényelnek az ünnepek után. Jöjjenek a szakértők jótanácsai.

Az ünnepek után a kiültetésig tartsuk hűvös (lehetőleg fagymentes) helyen a fát. Fontos, hogy a szabadtérre fokozatosan vigyük ki, és a fagyok után ültessük ki. Legalább 40-80 cm átmérőjű ültető-gödör szükséges a fának. Ültetéskor használjunk jó minőségű földet, szerves trágyát, a fa gyökérnyaka a felszínnel egy szintben legyen. Ültetést követően a fának sok vízre van szüksége, így alaposan és gyakran kell öntözni, főleg a nyár folyamán. Lehetőség szerint a fa körül a talajt fakéreggel, lombbal, vagy ágnyesedékkel takarjuk, hogy a földje tovább nedves maradjon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.