- hirdetés -

Színes, extravagáns frizurákkal telt meg vasárnap az Eötvös-sportcsarnok.

Első alkalommal rendezett a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény országos szinten is egyedülálló pénzdíjas fodrászversenyt. Az I. Tisza Kálmán Kupára a felnőtt és tanuló versenyzők az ország számos szegletéből érkeztek, összesen 110-en. Kaposvári Gergelytől, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény szaktanárától megtudtuk, intézményükből mintegy 20 tanuló vállalkozott a megmérettetésre.

– Felnőtteknél 70 ezer, tanulóknál 40 ezer forinttal díjazzuk a legjobban teljesítő versenyzőt. Szalontechnika (csak diákoknál), férfi divat szárítás-vágás, férfi klasszikus frizura (diákoknál csak szárítás), női alkalmi konty, női divatfrizura kategóriákban nevezhettek a versenyzők. Iskolánk tanulói nagyon tehetségesek, van esély arra, hogy lesznek köztük helyezettek is – emelte ki Kaposvári Gergely.

Esélylatolgatás

A szalontechnika kategóriában a versenyzők időközben végeztek. Tarjányi Dóra, a versenyt szervező iskola tanulója már nem először vesz részt fodrászversenyen.
– Szalontechnika és női alkalmi konty kategóriában neveztem, az előbbin már túl vagyok. Nagyon erős a mezőny, bár nem úgy sikerült a versenyszámot teljesítenem, ahogy akartam, de bízok benne, hogy azért nem is olyan rosszul. A verseny lehetőség, hogy tanuljak, sok új dolgot leshetek el a többiektől- összegzett Dóra.

Gyorsnak is kell lenni, nem csak ügyesnek (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Sali Mónika szintén az iskola tanulója, és neki sem ez az első versenye, a Tisza Kálmán Kupára szalontechnika és férfi divat szárítás-vágás kategóriában nevezett.
– Gyakorlati órák keretében, szakoktatóim segítségével készültem a versenyre két hónapig. A gyakorlat mellett azonban fejben is fel kell készülni. Nagyon erős a mezőny, de bízom benne, hogy sikerül helyezést elérnem – latolgatta esélyeit Mónika.

Szűcs Éva szalontechnika kategóriában nevezett, tavaly Békéscsabán első, Kiskunfélegyházán pedig harmadik helyezést ért el ebben a versenyszámban.
– Úgy érzem, most is hoztam azt a szintet, amit a tavalyi versenyeken, így bízom a helyezésben. Nagyon sokat készültem a versenyre, egy-egy ilyen megmérettetés arra is jó, hogy általa egy kicsit magabiztosabbá is váljak- emelte ki Éva.

Kihívás, elismerés

Zámbó András a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény igazgatója elmondta, a szeptemberben újjászerveződött iskola életében ez az első verseny, ám tavaly – még Harruckernként – már sikerrel rendeztek meg egy ilyen megmérettetést, erről itt olvashatsz.)

– Nemcsak az a feladatunk, hogy az iskola falain belül tanítsuk a diákokat, hanem a szakmai közéletben is részt kell vennünk. Azt szokták mondani, hogy a tanulók akkor érnek valamit a munkaerőpiacon, hogyha többek, mint amit az iskola adott nekik, képesek fejlődni, motiválják magukat, ehhez természetesen mi hozzásegítjük őket. Egy ilyen szakmai verseny számunkra is komoly kihívás, viszont ha jól sikerül és hagyománya lesz, akkor komoly elismerés. Fodrásztanulóinkat olyan tanárok oktatják, akik már letették névjegyüket a szakmában, ez kellő motivációt ad számukra. A verseny magas színvonalát igazolja, hogy amíg más hasonló szintű megmérettetésekre átlag 40-50-en neveznek, erre több mint száz versenyző jelentkezett – emelte ki Zámbó András.

Hódítanak a színek

Cseh István mesterfodrász, a verseny egyik szervezője elmondta, a tavalyi megmérettetés után volt már tapasztalatuk, ennek ellenére nagyon sok szervezőmunka előzi meg a versenyt.

– Az orosházi, Békés megyei versenyzőktől tartanak az országban, mert tudják róluk, hogy nagyon jók. A helyi versenyzők közül sokan kezdők, csupán szeptembertől tanulják a szakmát, ennek ellenére már látszik, hogy lelkesek, tehetségesek és van akaratuk, mert bizony erre is nagy szükség van ebben a szakmában. Egy-egy ilyen verseny a tapasztalatszerzésre is nagyon jó alkalom és rengeteget tanulhatnak a tanulók – hangsúlyozta Cseh István.

A versenyzőknek nagyon szigorú szabályokat kellett betartaniuk, minden mozdulatukat árgus szemekkel figyelték a zsűritagok – mesterfodrászok, trénerek, egyszóval a szakma elismertjei. A versenyszámokban nemcsak az ügyesség, hanem a gyorsaság is számított, a frizurákat időre kellett elkészíteni. Széchényi Istvánt, a zsűri elnökét az értékelés szempontjairól kérdeztük.

– A nemzetközi versenytrendek alapján van egy iránymutatás, e szerint értékelnek a versenyen a zsűritagok. A jó versenyzőre az elhivatottság, a szakma szeretete, a megszállottság és kreativitás jellemző. Nagyon fontos lenne, hogy minden tanuló eljusson, illetve elinduljon egy ilyen versenyen, hiszen ez meghatározza a további szakmai életét. Megméretteti magát először is önmaga előtt, másodszor környezete, végül a zsűri előtt. Az a felkészülés, amit a versenyre valaki rááldoz, az csakis a javát szolgálja és ez minden esetben a későbbiekben halmozottan megtérül – hangsúlyozta Széchényi István.

Közben egymás után készültek a különleges hajköltemények, ami biztos, hogy a színek még mindig hódítanak, egy frizura esetében akár több is alkalmazható, ez egyébként az őszi frizura trend is.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.