- hirdetés -

100 évesen távozott közülünk Szemenyei Ádám, Orosháza város első alpolgármestere.

Két hónappal azután, hogy egy város ünnepelte 100. születésnapja alkalmából, most búcsúzunk Szemenyei Ádámtól, Ádám bácsitól, Orosháza első alpolgármesterétől. Szemenyei Ádám földműves, paraszti családból származott, tanulmányait Orosházán folytatta, 1929-ben érettségizett. Ezután a családi földeken gazdálkodott, majd 1934-ben megházasodott. Házasságából 3 gyermek született.

Szemenyei Ádám

Orosháza 1946. január 1-én kapta meg a városi rangot, Szemenyei Ádámot pedig megválasztották alpolgármesternek. 1949-ig viselte a tisztséget, miközben továbbra is a tanyavilágban élt, és folytatta a gazdálkodó tevékenységét. Az átkosban kuláknak minősítették, így saját bőrén tapasztalta a rendszer kegyetlenségeit. Földjeiket államosították, ezután bérmunkával foglalkozott, majd főagronómusként vonult nyugdíjba 1971-ben. Felesége halála után lányához költözött Gyulára és ott is élt mostanáig. Orosháza város önkormányzata 1996-ban Orosháza Városért elismeréssel ismerte el a településért végzett munkásságát.

2011. szeptember 16-án, pénteken helyezik örök nyugalomra 11 órától az orosházi Felvégi temetőben, ahol felesége is nyugszik. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.