Kormos és Loncsos voltak az első lakók az orosházi kutyamenhelyen, akkor még a szeméttelepnél. Az Orosházi Élet 1996. augusztus 3-i száma címoldalon számolt be arról, hogy 10 férőhelyet alakítottak ki kóbor kutyák számára a szeméttelepnél. Az önkormányzat közhasznú munkások bevonásával félmillió forintot fordított a beruházásra.
Idén 15 éves a város lapja, az Orosházi Élet, erről itt írtunk már. Ebből az alkalomból játékok, programok és nyeremények várnak majd rátok. Emellett indítottunk egy “OÉ Anno” rovatot, ahol az újság elmúlt 15 évéből szemezgetünk a következő hetekben.
Elsőként jöjjön az 1996. augusztus 3-i, első próbaszámból egy írás a kutyamenhelyről. Akkor ez volt a helyzet.
Menhely van, de hol vannak az ebek?
Luxuscellák – ez az ember első benyomása az orosházi kutyamenhelyről. A szeméttelepen már júniusban elkészült a 10 férőhely. Az önkormányzat közhasznú munkásokkal építtette 500 ezer forintért. A környéken lakók nyugalmát nem zavarják majd az ebek, mert az 50 méteres védőtávolság adott, éjszakára pedig a belső térbe csukják a négylábúakat. A kóborló és elveszett kutyák itt 14 napig élvezhetik az állatbaráti körülményeket. Ha nem jön a gazda, az ebeket leoltják. Az átadáskor azt hallottuk, elsőként a Juhász Gyula utcában elhíresült Tappancs élvezi majd a vendég-szeretetet.
A minap újra kimentünk a menhelyre és két kutyust találtunk a boxokban. Kudlik Júlia stílusában így tudnák bemutatni őket: Kormos igazi házőrző. Emberhez szokott, néhány kedves szó hatására boldogan hízelkedik. Loncsos sokat szenvedhetett, tartózkodó a barátkozni akarókkal. Nehezen vívhatjuk ki bizalmát, de állatbarát családnál biztosan elfogadná új gazdáit.
A két kutya sorsáról, a menhely kihasználtságáról érdeklődtünk Bánfalviné Feldmann Ágotánál, a Városgazdálkodási Kft. igazgatójánál:
– Munkatársaink rendszeresen gyűjtik a kóbor ebeket, de leoltásra még nem került sor Orosházán, mert Baján egy alapítvány által működtetett menhely dolgozói elviszik őket. Mi egyébként ketrecet és altató lövedéket használunk a vadabb állatokkal szemben. Ez utóbbit inkább este és a hajnali órákban alkalmazzuk. Sajnos a lakosság nem fogadja megértéssel a befogásokat. A város több pontján privát etető helyeket tartanak a polgárok, ami több szempontból is veszélyes.
Tappancsról nem sikerült információkat szereznünk, állítólag a Juhász Gyula utcából eltűnt a kóbor eb. Lehet, hogy egy jobb érzésű lakó valahol befogadta?
(TE)
Manapság is sok a gazdátlan eb
A szeméttelepről azóta már elköltözött a menhely. Tíz éve alakult az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület, a legfőbb céljuk az volt, hogy ne oltsanak le kóbor kutyusokat Orosházán. Lelkes, időt és energiát nem sajnáló állatvédők összefogásával mindez meg is valósult, több mint tíz éve nincs elaltatás városunkban. Sőt, a Dózsa György út végén kialakítottak egy új állatotthont, ahol jelenleg több mint 150 eb vár szerető gazdira. Az állatvédő egyesület elnökét, Nagy Évát kérdeztük akkorról és mostról.
– Érdekes visszaemlékezni az elmúlt évekre, sok mindenen mentünk keresztül. 2000-ben alakult egyesületünk, és rövidesen már a menhelyet is működtettük. Igaz, akkor még csak néhány kutyus volt állatotthonunk lakója. Sokat dolgoztunk az elmúlt évek során azért, hogy megmentsük a négylábúakat. Elolvasva az 1996-os cikket, érdekesség, hogy azok – ahogy az akkori szerző nevezi – luxuscellák ma már a Dózsa György út végén található menhelyünkön vannak, és szintén közmunkások segítségével épültek. Az önkormányzat sok támogatást nyújt. 2010-ben kötöttünk először együttműködési megállapodást, és átvettük az úgynevezett gyepmesteri feladatokat.
Menhely van, de hol vannak az ebek? – ez az 1996-os cikk címe.
– Ma már erre mi könnyű választ adnánk. Több mint 150 eb vár szerető gazdira most is. És ha már az éveket soroljuk: van olyan kutyusunk, Boriska, akit kölyökkorában tettek ki a menhely előtt 2002-ben, és most is az otthon lakója. Ha valaki szeretné őt megismerni, vagy több tucat társát, látogasson ki a Szikhát kutyamenhelyre. Várunk mi és a kutyusok is mindenkit, sok-sok szeretettel. Még egy gondolat: 15 év telt el a cikk megjelenése óta. Remélem, 15 év múlva, visszalapozva ezt az újságot már elmondhatjuk, megvalósult az álmunk. Bezártuk a kutyamenhelyet, és felépült egy szabadidőpark, sok felelősségteljes gazdival, sok gyerkőccel és sok-sok boldog, otthonra lelt kutyussal.
