- hirdetés -

A Vass Sándor vezette NRG Tánciskola nagy sikert aratott a pénteki előadásokon.

Az NRG Tánciskola szokásos év végi bemutatóját tartották pénteken a művelődési központban. A Vass Sándor nevéhez kötődő művészeti csoport kétszer is közönség elé lépett, talán olyanok is voltak, akik mind a kétszer végignézték a színes produkciót. A tánc- és musical show címkével hirdetett előadás igen széles skáláját érintette az iskolás, sőt óvodás korosztálynak, és a felkészülési szintek is eltérőek voltak a fellépőknél. A koreográfiákat is ez határozta meg, de egy közös elem mindenikben volt: színekkel, füsttel szolgálta a színház a növendékekben a „te sztár vagy” érzést. A sikerhez hozzájárult a Fivérek koncertje is, akiket a Megasztárból ismert a közönség.

Vass Sándor partnerként vett rész egyes produkciókban, mint a jó pedagógus, aki a mutatványos tanodában untermannként áll a diákja mellett, hogy támaszt adjon nekik, másrészt felemeli magához növedékeit azzal, hogy velük egyszerre lép színpadra, játszik velük. Nem várja tőlük, hogy tökéletesek legyenek, abban segíti őket, hogy fejlődjenek, önmagukhoz képest a legtöbbek mutassák.

Profizmus, látvány és show minden mennyiségben (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Kreativitást, ötletességet, profizmust szoktunk emlegetni az NRG-vel kapcsolatban, és megtehetjük most is. Aki azt szeretné, hogy kicsit „megőrüljön” a gyereke, szolidabban fogalmazva a táncos önkifejezést magas szinten művelje, az írassa ide csemetéjét. Egy hetes tánctábor előzte meg a fellépést, amikor intenzíven készülhettek a koreográfiákkal, meg is lett az eredménye. Az ének terén Béres Enikő képzi a növendékeket, táncos tudásukat Hankó György és Annus Beáta is csiszolják.

Az iskola nem csak egyfajta stílust képvisel, helyet kapott a hip-hop (és azon belül a ragga, a locking és különféle divattáncok), a show tánc és természetesen a jazz és kortárs táncok is. Az itt tanuló növendékek minden alapot megkapnak ahhoz, hogy később színpadi emberekké válhassanak. A legnagyobb csoportból már kerültek ki táncművészek, akik szakmájukként folytatják tovább a táncot.

Az NRG tánciskola fő támogatója a Vasex.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.