Hatodik alkalommal szerveztek a szakiskolások számára megyei informatikai versenyt.
A Vörösmarty iskolából kaptuk az alábbi hírt:
A Vörösmarty Tagintézmény immár hatodik alkalommal teremti meg a lehetőséget a szakiskolás fiatalok számára, hogy a már elsajátított informatikai tudásukat a megye szakiskoláiban tanuló más fiatalokkal összemérjék, s ezáltal saját tudásukat igazolják, tanulságot vonjanak le, hogy miben kell még fejlődniük. A verseny elsősorban gyakorlatorientált.
Az előző évhez képest a leadott nevezések száma 25 százalékkal nőtt. Örömmel nyugtáztuk, hogy nem csak fiúk, de szép számmal jelentkeztek leány tanulók is, s határozottan ügyesek voltak.
A versenyt Jakóné Mihály Brigitta, az iskola igazgatója nyitotta meg, majd Orosz László stratégiai főigazgató helyettes ismertette azt a tehetséggondozó pályázatot, amelynek keretében a verseny létrejöhetett.
A verseny gyakorlati feladatsor megoldásával vette kezdetét. A számítógépen megoldandó témakörök: operációs rendszer, szövegszerkesztés, táblázatkezelés ismeretet tartalmazott. Az elméleti feladatsort tesztes formában tanulói laptopokon oldották meg a versenyzők. A résztvevők az eredményhirdetés után értékes ajándékkal térhettek haza.
Az érdeklődők számára, iskolánk robotika szakkörös tagjai tartottak bemutatót. A gyerekek tervezésével készült robotok Lego elemekből épültek és az érdeklődők ki is próbálhatták a szerkezeteket.
A versenyt a TÁMOP 3.4.3 és 3.4.4/ B. pályázat segítségével rendezték meg.