- hirdetés -

Verhető ellenféltől kapott ki a női kézicsapatunk.
Eger – Stílus Orosháza 30 – 24 (15 – 10)
NB I/B-s női bajnoki kézilabda mérkőzés, Eger 250 néző
Vezette: Horváth, Kosztend

Orosháza: Hanusz – KRIVIK 6, Kránitz A. 3., Kránitz O. 2, Kovács B. 2, Antal 1, Fazekas. Csere: Pácz, Dávid (kapus) Kovács Zs., Körmendi, Draxler O., HÉJJAS 6, Domokos 4.
Az Eger legjobb dobói: Bak 7, Varga, Kovács 5-5.
Kiállítások: 8 perc ill. 16 perc Hétméteresek: 4/3 ill. 1/1.
A meccs elején úgy tűnt, hogy a lányok a múlt heti inárcsi győzelem lendületét viszik tovább: szigorú védekezésből gyors támadásokat vezettünk. A sérüléséből felépülő Fazekas beállásával a védekezés keményebb lett ugyan, de pár perc után kiderült, hogy a támadójáték ezen a meccsen nem hozza az egy héttel ezelőtti szintet. A 18. percben 6-4 volt az állás, ám ekkor kettős hátrányba kerültünk, így ellépett az Eger 6 góllal (26. perc 12-6). A támadásvezetés a különböző taktikai variálások után sem javult, ezért félidőben 5 gól volt a hátrányunk.
A második félidő elején összekaptuk magunkat, amiben nagy szerepe volt a két szélsőnek, Kriviknek és Héjjasnak. A 43. percre 18-16-ra felzárkóztunk, ám ekkor Fazekas megkapta 3. kétperces büntetését, és ezzel piros lapját is. Ezt pedig ismét kegyetlenül kihasználta a hazai pálya minden előnyét élvező Eger, és 5 góllal megléptek (55. perc 26-21). A végjátékban már felváltva estek a gólok és közelebb nem tudott kerülni a Stílus.
Tatai Tamás: – Az átlövők halványabb formája hozta a vereséget. Verhető csapattól kaptunk ki, nagyobb koncentrációval többet értünk volna el.

Az ifi is kikapott
Eger – Stílus Orosháza 30-29 (16-14)
Akárcsak a felnőttek, az ifisták is győzhettek volna. Végig fej-fej mellett haladt a két csapat, hatalmas csata zajlott a pályán. A második félidőben némileg magabiztosabb volt az orosházi alakulat, három góllal is vezettünk, ám a végjátékra elolvadt az előny. Az utolsó percben döntetlen állásnál támadtunk, de eladtuk a labdát, amiből lekontráztak minket, így egygólos veresége lett a vége.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.