- hirdetés -

Az Eötvös József Tagintézmény 25. születésnapjának tiszteletére nagyszabású utánpótlás tornát rendeztek a leány kézilabdázók.

Három korcsoportban, összesen tizenkét csapat részvételével rendezte meg az Orosháza KSC az Eötvös Tagintézménnyel karöltve a hagyományteremtőnek szánt viadalt. Az Eötvös-kupán a házigazdákon kívül békéscsabai, debreceni, győri és szegedi együttesek léptek pályára.

Szoros küzdelemben

Az 1996-os kategóriában az ország legjobb korosztályos csapatai küzdöttek meg egymással. A közönség színvonalas mérkőzéseket láthatott, s a résztvevő csapatok is szakmailag hasznos tapasztalatokat gyűjthettek a torna során.
Az orosháziak elsőként a Békéscsabai ENK SE csapatával találkoztak és nagy arányú győzelmet arattak. A következő meccsen az OKSC-s lányok az országos bajnok Győri Audi-ETO gárdájával csaptak össze, s bár az első félidőben még tartották magukat, végül a papírforma érvényesült, magabiztos győri siker született.
A hazaiak utolsó mérkőzésükön végül legyőzték a Debrecen csapatát, akik viszont a záró találkozón a győrieket múlták felül, ezzel az élen hármas holtverseny alakult ki. A helyezéseket végül a csapatok egymás elleni eredményei döntötték el, így a végelszámolásban Papp Mihály edző tanítványai gólkülönbségüknek köszönhetően a második helyet szerezték meg.

Az OKSC-s lányok kiválóan szerepeltek (Fotó: OKSC)
Eredmények:
Orosháza KSC – Békéscsabai ENK SE 29-11 (13-8)
Békéscsabai ENK SE – Debreceni SC-SI 19-28 (13-14)
Orosháza KSC – Győri Audi-ETO 19-27 (8-12)
Békéscsabai ENK SE – Győri Audi-ETO 12-25 (6-11)
Orosháza KSC – Debreceni SC-SI 21-15 (12-10)
Debreceni SC-SI – Győri Audi-ETO 22-21 (10-11)
Végeredmény:
1. Győri Audi-ETO 4 p.
2. Orosháza KSC 4 p.
3. Debreceni SC-SI 4 p.
4. Békéscsabai ENK SE 0 p.
Legjobb kapus: Lakó Barbara (Győri Audi-ETO)
Legjobb játékos: Pál Alexandra (Debreceni SC-SI)
Gólkirálynő: Kránitz Gréta (Orosháza KSC) 19 gól.

Veretlenül az élen

Sikerrel vették az első akadályt az 1997-es születésű orosházi lányok. Magabiztos kezdést követően végül öt góllal verték a Debrecen csapatát úgy, hogy a második félidőben minden játékos lehetőséget kapott Németh Dóra edzőtől. A folytatásban a Szeged KKSE elleni találkozó már nagyobb csatát hozott, a második félidő közepéig fej fej mellett haladtak a csapatok, de a hajrában rákapcsoltak a lányok, és végül két góllal jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A KSZSE Szeged ellen már a tornagyőzelem volt a tét az OKSC számára. Kiegyensúlyozott küzdelmet hozott a találkozó, a csapatok felváltva vezettek egy-két találattal, a lefújás előtt öt perccel aztán az Orosháza átbillent a holtponton és huszáros hajrával megszerezte a két pontot, s ezzel az első helyezettnek járó kupát.
Eredmények:
KSZSE Szeged – Szeged KKSE 14-15 (8-8)
Debreceni SC-SI – Orosháza KSC 9-14 (2-7)
KSZSE Szeged – Debreceni SC-SI 12-16 (6-4)
Orosháza KSC – Szeged KKSE 13-11 (5-4)
KSZSE Szeged – Orosháza KSC 16-17 (9-8)
Szeged KKSE – Debreceni SC-SI 15-11 (8-7)
Végeredmény:
1. Orosháza KSC 6 p.
2. Szeged KKSE 4 p.
3. Debreceni SC-SI 2 p.
4. KSZSE Szeged 0 p.
Legjobb kapus: Szaszkó Szabina (Orosháza KSC)
Legjobb játékos: Bene Viktória (Orosháza KSC)
Gólkirálynő: Szécsi Rebeka (Szeged KKSE) 15 gól

Az ezüst is szépen csillog

A legkisebb OKSC-s lányok vereséggel kezdték a szereplést. Bár a Debrecen ellen sokáig jól tartották magukat, az első félidő végére a hajdúságiak megrázták magukat és komoly lépéselőnyt szereztek, amit a második játékrészre még tovább növeltek a sok hibával játszó Orosháza ellen. A ’99-esek következő ellenfele a Szeged KKSE csapata volt, akiktől rendkívül izgalmas, fordulatos mérkőzésen sikerült pontot rabolniuk Pappné Horváth Zsuzsanna növendékeinek. Az utolsó találkozón már egy jól játszó, felszabadultan kézilabdázó Orosházát láthatott a közönség, a lányok végül négy góllal verték a KSZSE Szeged együttesét, s ezzel a győzelemmel a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak.
Eredmények:
KSZSE Szeged – Szeged KKSE 8-3 (6-3)
Orosháza KSC – Debreceni SC-SI 11-21 (6-10)
Debreceni SC-SI – KSZSE Szeged 18-18 (10-9)
Orosháza KSC – Szeged KKSE 11-11 (5-3)
Szeged KKSE – Debreceni SC-SI 13-39 (9-19)
KSZSE Szeged – Orosháza KSC 10-14 (7-9)
Végeredmény:
1. Debreceni SC-SI 5 p.
2. Orosháza KSC 3 p.
3. KSZSE Szeged 3 p.
4. Szeged KKSE 1 p.
Legjobb kapus: Cseh Roberta (Orosháza KSC)
Legjobb játékos: Simon Armilla (KSZSE Szeged)
Gólkirálynő: Pénzes Laura (Debreceni SC-SI) 18 gól
A trófeákat, okleveleket és a különdíjakat dr. Dancsó József alpolgármester adta át a csapatoknak és játékosoknak.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.