- hirdetés -

Újabb orosházi siker az Édes anyanyelvünk versenyen.
A Táncsics gimnázium tanulója, Jóbi Levente Gergő 12.F közgazdasági szakközépiskolai osztályos diák az iskolai után már a megyei fordulón is bizonyított az Édes anyanyelvünk versenyen, szeptember 15-én Békéscsabán. Első lett, és így továbbjutott az országos döntőbe.
– A verseny két részből áll, egy komoly leíró nyelvtani, nyelvhelyességi és helyesírási feladatokat tartalmazó írásbeliből és egy közéleti műfajú 3 perces szóbeli felszólalásból. Három téma közül kell választania a versenyzőnek és egy 3 perces szónoki beszédet kell megalkotnia, majd 10-15 perc felkészülés után előadnia. A témákat a versenyzők ott ismerik meg, tehát rögtönözniük kell – mesélte Fehér Béláné felkészítő tanár.

Úabb Kazinczy-díj?

A felkészülés folyamatos. A tanárnő és tanítványa a korábbi évek feladatlapjain gyakorolnak, hangtani, mondattani, szófajtani témákat dolgoznak fel, és természetesen nagy hangsúlyt fektetnek a szónoki képesség fejlesztésére is. Tavaly két táncsicsista is elnyerte a Kazinczy-díjat, így nagy reményekkel indul Gergő is a versenyen, mely Sátoraljaújhelyen lesz október közepén.
– A verseny lebonyolítása a korábbi években olyan színvonalas volt, hogy már a szép élményekért érdemes részt venni rajta. A tanulók mindenképpen fejlődnek ezen a megmérettetésen. Nem könnyű idegenek elé kiállni, összeszedni a gondolatokat, helyesen, jól felépített beszédet mondani. Érettségi előtt megszerezhető rutint ad a tanuló számára –tette hozzá Fehér Béláné.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.