- hirdetés -

A tavaszi szezon első hazai bajnokiját játszotta az OFKSE csapata szombat este, és csakúgy mint egy hete Törökszentmiklóson, itt is győztesen hagyhatta el a pályát.
OFKSE – Hajdúböszörmény KSE 25 – 18 (14 – 11)
NB I/B-s férfi kézilabda mérkőzés, Orosháza, Táncsics csarnok, 180 néző.
Vezette: Horváth Zoltán- Simó András.

Orosháza: Kovács R. – Ambrus 2, KOVÁCS A 4, KARDOS 3, Dunkl 3, Országh 1, BALDA 7. cs.: Szikora, HERJECZKI (kapusok), Raffai 1, Berta 1, GAZSÓ 1, Kósa 1, Varga 1.
Edző: Füzesi Ferenc

A Hajdúböszörmény legjobb dobói: Lókodi 6, Kotrics 5.
Kiállítások: 6 perc ill. 12 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 2/2.
A mérkőzés alaphangját a fiatalok adták meg. Ifi csapatunk kiegyenlített első félidő után 35 – 20 arányban ütötte ki a böszörményieket.
A kézilabda este ezután csak jól folytatódhatott. Az első negyedórában kevés gól esett. Egyik csapat sem igen találta a másik védekezésének nyitját (9. perc 3-3, 15. perc 6-6). Őrölte, koptatta ellenfele erejét, ellenállását az orosházi gárda. A félidő második részében aztán már a hazaiak javára billent a mérleg. Egy-két-három gólos vezetést mutatott az eredményjelző, de ebben az időszakban még tartotta magát a vendégcsapat. 14 – 11-es állásnál, küzdelmes félidőt követően vonultak pihenőre a fiúk.
A szünet után jött egy vendég találat, melyet a játékvezetőkön kívül senki sem látott gólnak, de ezzel aztán véget is vetett a hazai csapat a hajdúságiak győzelmi reményeinek. Tíz teljes percig nem rezdült az orosházi háló. A védelem szépen összeállt. Sok lábmunka, gyorsaság, határozottság jellemezte a védőmunkát. Ez magában még nem lett volna elég, de a védőfal mögött, a Kovács Robi helyére beállt Herjeczki Balázs igazi kapusparádét mutatott be. (Lókodi Gergő, az NB I-es Debrecenből, kettős igazolással a böszörményieknél játszó kitűnő átlövő, a teljes második félidő alatt mindössze egyszer tudott betalálni.)

A zöld-sárgák bedarálták ellenfelüket (Melega Krisztián)
A zöld-sárgák bedarálták ellenfelüket (Melega Krisztián)
A tízperces gólképtelenség és a hazaiak szisztematikus, fegyelmezett játéka felőrölte a vendégek erejét, és a hazai előny szépen növekedni kezdett (45. perc 20-14). Ekkor már nem csak eredményesen, de igen tetszetősen is játszottak Füzesi mester tanítványai. Formás támadások követték egymást a lelkes publikum nem kis örömére.
A legnagyobb különbség 9 gól volt. A végére ezen még kozmetikáztak egy kicsit a hajdúságiak, de az, hogy melyik a jobb csapat, ill. a győztes kiléte már nem volt kétséges. Jó hangulatú, nagyobb izgalmaktól mentes, kellemes szórakozást nyújtó mérkőzés végén született meg a hétgólos hazai győzelem.
Füzesi Ferenc: – Meg vagyok elégedve a fiúkkal. Fegyelmezett, jó játékkal rukkoltunk elő az első félidőben, a másodikra pedig kidomborodott az erőfölényünk és ekkor már a támadások is gördülékenyebben futottak. Egy kellemetlen stílusú ellenfelet sikerült legyőzni.
Varga Zsolt: – Gratulálok az orosházi csapatnak, megérdemelten nyerték meg ezt a mérkőzést. Mi sajnos – különösen a második félidőben – rossz döntéseket hoztunk, emiatt nagyon kevés gólt sikerült elérnünk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.