- hirdetés -

Az első negyed órában eldőlt a meccs, hiszen 10 gólos hátrányba kerültünk.
Ferencváros II – Orosháza-Gyopárosfürdő KSC 37 – 25 (17 – 9)
NB I/B-s női bajnoki kézilabda mérkőzés, Budapest
Vezette: Kozák, Venzel

Orosháza: Mészáros – Ancsin T. 4, Such 7, Rózsa 2, Bodrogi 4, Németh, Kovács B. 2. Csere: Gyarmati (kapus), Fazekas, Domokos 2, Gerzsényi 1, Krivik 1, Kránitz A. 2, Kránitz Sz.
Edző: Marton Richárd

Ellenfél legjobb dobói: Albert – Szabó 6-6, Nagy 5
Kiállítások: 4 perc ill. 14 perc Hétméteresek: 3/3 ill. 6/5.
A mérkőzésnek csupán az 5. percig volt igazán tétje, akkor még 3-2 volt az állás. Innentől kezdve azonban a vendég orosháziak folyamatosan emberhátrányban játszottak, amit kegyetlenül kihasznált a Fradi második csapata és tetemes, 10 gólos előnyt szerzett. (16. perc 12-2).
Ez a 10 perc aztán rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre. A nagy előny birtokában lassított az ellenfél, és felváltva estek a gólok, kiegyenlítettebb lett a meccs, de közelebb nem tudott jönni az Orosháza.
A második félidőben sem történt különösebb csoda. A félidő közepén felcsillant egy halvány remény a mieink előtt, de 6 gólnál lejjebb nem tudták faragni a hátrányt. A végjátékban pedig már lélelkben is feladták a lányok a meccset, így 12 gól lett közte a lefújáskor.
Marton Richárd: – A fegyelmezetlen játékunk eredményezte a nagy különbségű vereséget.

Az ifjúsági csapatnak sem ment ezen a délutánon, 45 – 20-as vereséget szenvedtek a lányok.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.