2024. március 29., péntek ☼
névnap
hirdetés

Egyetemi katedrán a Vörösmarty iskola tanára

Több mint egy éve már, hogy az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára, Tóth Margit Erika, ének-zene szakos pedagógus a Szegedi Tudományegyetem...

Ezúttal Törökországba kalauzolták el a Táncsics gimnázium diákjait a világjárók

Nem sok olyan ország van a világon, melynek a törzsterülete két kontinenst is érint, Törökország azonban ezek közé tartozik. Persze nem csak...

Megírják-e a kémiadolgozatot a Táncsics diákjai? Az Önök kérték hétfői adásából kiderül

Francziszti László diákjai a Duna TV Önök kérték kívánságműsorától Zámbó Jimmy Bukott diák című dalát kérték tanáruk számára. A nem hétköznapi kívánságnak...

Ekkor rendezik meg szalagavató ünnepségüket az orosházi középiskolák

Országszerte elindult a szalagavató ünnepségek sorozata a középiskolák végzős diákjai számára. Utánajártunk, hogy a három orosházi középiskola végzősei számára a 2023/2024-es tanévben...

Nagyszerű ötlettel állt elő a Táncsics pedagógusa, hogy mozgásra bírja a diákokat

„A Táncsics mesterei” elnevezéssel indulnak útjukra az iskolában tanító mesterpedagógusok programjai a következő időszakban. Az Oktatási Hivatal Békéscsabai Oktatási Központjának Bázisintézményeként a...

Lenyűgöző, amiket ezek a diákok alkotnak

Az elmúlt hetekben Projekt Challenge kategóriában, a múlt héten pedig rapid versenyben, Engineer kategóriában versenyeztek a GYSZC Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskola és...

Hamarosan központi felvételit írnak, ezt érdemes tudnia előre a diákoknak

Két hét múlva, január 20-án központi felvételi vizsgát írnak magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából a 9. évfolyamra és a nyolcévfolyamos gimnáziumba...

2024-től máshogy számolják a felvételi pontokat

Továbbra is 500 pontot szerezhetnek a diákok, de arról, hogy melyik szakhoz kérnek emelt szintű érettségit, vagy mire mennyi többletpontot adnak, maguk...

Oktatókban és szakmai tudásban is a Zwack József Technikum a Top1 (videó)

A nyolcadik osztályosok felvételi jelentkezésének kapujában állva a Békéscsabai Szakképzési Centrum intézményeinek igazgatói mutatták be iskoláikat, miért érdemes őket választani, amennyiben egy...

Angol és magyar nyelven is magabiztos szakmai tudást szerezhetnek a Széchenyi Technikum diákjai (videó)

A nyolcadik osztályosok felvételi jelentkezésének kapujában állva a Békéscsabai Szakképzési Centrum intézményeinek igazgatói mutatták be iskoláikat, miért érdemes őket választani, amennyiben egy...

Elektronikában az első a Trefort Ágoston Technikum (videó)

A nyolcadik osztályosok felvételi jelentkezésének kapujában állva a Békéscsabai Szakképzési Centrum intézményeinek igazgatói mutatták be iskoláikat, miért érdemes őket választani, amennyiben egy...

A családiasság, a szakmai fejlődés és a tanulási lehetőségek vonzzák a diákokat a Szent-Györgyibe...

A nyolcadik osztályosok felvételi jelentkezésének kapujában állva a Békéscsabai Szakképzési Centrum intézményeinek igazgatói mutatták be iskoláikat, miért érdemes őket választani, amennyiben egy...

A bütykölés, a szerelés és a programozás szeretete vonzza a fiatalokat a Nemes Tihamér...

A nyolcadik osztályosok felvételi jelentkezésének kapujában állva a Békéscsabai Szakképzési Centrum intézményeinek igazgatói mutatták be iskoláikat, miért érdemes őket választani, amennyiben egy...

Gyertyagyújtás a Czina iskolában

A Szőlő városrészben elhelyezkedő tagintézményben hagyomány, hogy advent időszakában feldíszítik az iskolát és így a szívüket is.  A...

A Táncsics Mihály Gimnáziumba is megérkezett a karácsony

A héten a diákok és a tanárok is az ünnepre készültek, a téli szünetet megelőzően pedig még karácsonyi versekkel és műsorokkal is...

Színvonalas szakmai nap sztárvendéggel

Kivételes angol szakmai napnak és inspiráló eseményeknek adott otthont a Székács József Evangélikus Iskola december 15-én. A rendezvényt az idegen nyelvi munkaközösség...

Laborlátogatásra és gyakorlatra nyertek lehetőséget a diákok

November 30-án és december 1-jén tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A rangos...

Villámpárbaj részesei lehettek az informatika iránt érdeklődő felsősök

Először rendezték meg a digitális kultúra iránt érdeklődő 7. és 8. osztályos tanulóknak a Digitális villámpárbaj elnevezésű versenyt.

TörpTanodával várták a leendő elsősöket Luca-napon

Második alkalommal is kinyílt a Vörösmarty iskola TörpTanodája: Luca-nap alkalmából szerveztek az iskola pedagógusai játszóházat, ismerkedést a nagycsoportos óvodások és szüleik számára.

Az itt végző diákok kiváló szakemberekké válhatnak, országszerte is megállva a helyüket (videó)

A Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskola és Kollégium Békés vármegye egyik meghatározó szakképzési intézménye. A diákokat olyan szakmai, elméleti és gyakorlati tudáshoz...

Fantasztikus és elismerésre méltó eredményeket értek el a tanév során a Kossuth iskola tanulói

A GYSZC Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskola és Kollégium tanulói az elmúlt időszakban számos országos, vármegyei és centrum szinten rendezett versenyen vettek...

Jó hangulat, irodalmi délután és teaparti a Táncsics gimnáziumban

Az Oktatási Hivatal Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ bázisintézményi programjaként rendezte meg december 7-én az English Literature Tea Party területi angol nyelvi vers-...

Bemutatkoztak a következő tanév elsős tanítói a Székácsban

Csütörtök délután tartotta a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziuma első, nagycsoportos óvodásoknak szóló, iskolára felkészítő programját. A leendő elsősöknek...

A robotikát soha nem túl korai elkezdeni

Az orosházi Könd utcai Óvoda robotika csoportja Liszkai Anikó óvónő vezetésével a napokban meglátogatta a GYSZC Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskola és...

Táncsicsot szabadíthatták ki börtönéből a gyerekek a gimnázium matematika versenyén

Egy izgalmas, az egész épületre kiterjedő matematika versenyt szervezett Orosháza és a környék 7-8. osztályos diákjai számára a Táncsics Mihály Gimnázium. A...

Oktatás