2024. március 29., péntek ☼
névnap
hirdetés

Változó ügyfélfogadási rend

Változik az ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban. Eddig kedden és pénteken nem lehetett ügyeket intézni, ez azonban november elsejétől módosul. A november másodikán életbe...

Indul a pótösszeírás

November 8-ig jelentkezhetnek azok, akik eddig kimaradtak a népszámlálásból.

Másfél liternyi üzenet a jövőbe

Jubileumot ültek és alapkövet tettek le a földvári evangélikusok.

Egy-egy gyertya égjen

"Mindazokért, kiket nem láttunk már régen, Akik velünk együtt ünnepelnek az égben, Kiknek őrizgetjük szellemét, Mindazokért egy-egy gyertya égjen."

Sírdogál a menhelyen

Csövit a reptér elhagyatott, gazzal borított részén hagyták magára, ezzel lényegében halálra ítélve, hiszen igen kevés volt az esélye arra, hogy kikeveredjen onnan, vagy...

Szolidaritás éjszakája nyolcadszor

Cél a hajléktalanokkal szembeni előítéletek csökkentése.

Széchenyi Terv – keresd a megyei irodát

A Békés megyei programiroda munkatársai segítenek a Széchenyi terv pályázataival.

Egy órával többet aludhatunk!

Vasárnapra virradó éjjel térünk át a téli időszámításra, az órákat hajnali háromkor két órára kell visszaállítani. Hazánk 1980-tól alkalmazza évről-évre az időmérők rendszeres átállítását,...

30 millió gázszámlára

Szerdán átutalta az önkormányzat a 30 millió forintot a GDF-SUEZ-nek.

Egyházi alkalmak

Halottak napja és reformáció - egyházi események a hosszú hétvégén.

Ingyen joghurt öt napig

Az egészséges tejtermékből összesen 24 ezret osztanak szét.

Vállalkozásindítás kockázat nélkül!

Hat hónap alatt bárki kipróbálhatja, milyen vállalkozónak lenni. (x)

500 kilométer gyaloglás a sérült sportolókért

Az orosházi Rotary Club tagja, Bálint István Szegedről Erdélybe gyalogolt.

Kilencven éves Imre bácsi

Tóth Imre Antal kedden otthonában ünnepelte 90. születésnapját.

Fedél nélküli lét

Vannak hajléktalanok, akik a hideg éjszakákon a szálló helyett az utcát választják.

A múzeum a jövőt építve néz a múltba

Játékosan oktatják a diákokat a múlt dolgairól.

Lett gazdi a tesónak

A közelmúltban írtunk arról, hogy gyerekek akadtak két kiskutyára az utcán. Az egyiket befogadták, a másik azonban gazdira várt. Örömmel adjuk hírül, hogy ez...

A tesónak is gazdi kellene

Két kisgyerek a Juhász Gyula utcán talált rá egy ott játszó testvérpár kölyökkutyára. Az egyiküket be is fogadták, Picúr azonban még gazdátlan, ideiglenes befogadóinál...

Törzsgárda: a tanító mérce

Törzsgárda elismeréseket vehettek át a város közalkalmazottai - közel százan.

Évtizedek az egészségügyben

Törzsgárda elismerést kaptak az orosházi kórház dolgozói .

Törődés Napja a kórházban

A Budapest Bank munkatársai a kórház rehabilitációs részlegét szépítették meg.

Német nyelvoktatás az óvodákban

Ülésezett a Német Kisebbségi Önkormányzat, tíz napirendi pontot tárgyaltak.

Van aki kiabál, de ez a ritka

A népszámlálás helyi adatait és az orosháziak hozzáállását kérdeztük.

Háztartási gépekkel segíthetünk

Hűtőszekrény, mosógép, centrifuga, televízió, mikrohullámú sütő kellene.

Tápláló és egészséges

E két jelző mindenképpen igaz eleink eledelére amit a múzeumban főztek.

Oktatás