2024. március 28., csütörtök ☼
névnap
hirdetés

Az adósok adósaitól is beszedik a pénzt…

Követelésfoglalás. Hogy ez pontosan mit takar, elmondja az adóhatóság.

TakarékPont – Gyűjtsd a matricákat!

Sok gyerek kisiskolásként már kap zsebpénzt, amiből kisebb játékokat, édességet vehet magának. Ez az első lépés, hogy megtanulják a pénz értékét. (x)

Aki akart, bemehetett az üveggyárba

Nyílt napot rendezett a Guardian Orosháza szombaton, mintegy ezren ismerkedtek meg az üveggyártás folyamatával.

Minőséget, értéket helyből: Göndös órásmester

Egy kihalófélben lévő mesterség igazi szakavatottja, Göndös László komoly tudással a birtokában néz farkasszemet az órák fogaskerekeivel.

Vidékfejlesztési információs nap Pusztaföldváron

A 2014 és 2020 közötti lehetőségekről tájékoztatnak majd.

Mennyit tilthat le a NAV a jövedelemből?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által alkalmazható kényszerintézkedések egyik eszköze a jövedelem letiltása, amelyhez a kiinduló adatot elsősorban a havonta benyújtandó munkáltatói adóbevallás adja.

Nehezen érik be a napraforgó

Csúszik a betakarítás, 20-25 százalékos terméskieséssel számolnak a gazdák.

Itt a tükröződésmentes üveg (videó)

A Guardian orosházi síküveggyára egy világújdonságnak számító terméket fejlesztett.

A sok napsütés hozta a vendégeket is

Idén a tavalyihoz képest több volt a vendég a szállodákban, a strandon és a magánházaknál is. Több vendég pedig több pénzt is költ, ami meglátszik az adóbevételekben. Szezonzáró turisztikai körkép következik.

Teljes körű informatikai megoldásokkal Orosházán is

Több mint 10 éve szolgálja ki a PC Trade Kft. a dél-alföldi intézményeket, vállalkozásokat és a lakosságot informatikai beszerzések során. A cég Orosházán is várja az érdeklődőket számítástechnikai szaküzletében. (x).

Minőséget, értéket helyből – sülve, főve, allergénmentesen

Több mint 20 éves vendéglátós tapasztalattal a zsebükben főznek több száz ételallergiás számára napról napra.

Újabb termékfejlesztések a Guardian üveggyárában

Orosházán jártak az amerikai síküveggyár nemzetközi vezetői, hogy első kézből lássák, mit találtak ki a helyiek. És ha már itt voltak, tárgyaltak a polgármesterrel is.

Hitelkeretet hosszabbít és támogatásra pályázik a város

Az önkormányzat OTP-nél kötött folyószámla-hitelkeret és munkabérhitel szerződése lejár, amit meg kell hosszabbítani. Emellett a város pályázik kiegészítő támogatásra is. A miértekre a polgármester válaszol.

Jól szántottak az orosháziak

Értékes első helyet nyert két traktoros a III. Regionális Szántóversenyen Székkutason.

Kamarai tagdíjbevallás a hónap végéig

Augusztus 31-én lejár az adategyeztetés, tagdíjbevallás és -befizetés határideje a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál.

Minőséget, értéket helyből: Ficsor cukrászda

Fagyizóval indultak, cukrászda lett belőle. Lassan 25 éve, hogy édesanyjával belevágott, Ficsor Zoltán családi vállalkozását az óta is töretlenül, szívvel-lélekkel működteti. Gyerekkori, balatonfüredi élmények sarkalták...

Erős a vendégforgalom a Dél-Alföldön is

A kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma csaknem 6 százalékkal nőtt a tavalyi évhez viszonyítva.

Minőséget, értéket helyből – csicsóka

A csicsókát csodagumónak is nevezik értékes hatóanyagai miatt. Dr. Csizmadia Ferencé néhány éve termeszti, termékeivel hírt ad jótékony hatásáról.

Az adóiroda rendkívüli nyitvatartása

A nemzeti ünnep alatt az alábbi rendben lesz nyitva az orosházi adóiroda.

KATA alá tartozó egyéni vállalkozók szüneteltetése

A kisadózó vállalkozások esetében a tételes adó választása az adminisztráció jelentős egyszerűsödését jelenti, illetve a kisadózó vállalkozások és kisadózók mentesülnek bizonyos közterhekkel kapcsolatos adókötelezettségek alól, azonban kötelezettek a tételes adó megfizetésére.

Folyamatosan figyeli a NAV az internetet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is fokozottan ellenőrzi az interneten kereskedőket.

Fokozott ellenőrzés a támogatott beruházásoknál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén kiemelten ellenőrzi a nagyobb uniós támogatással megvalósuló beruházásokat.

29 milliárd a megyébe

Kis- és középvállakozások fejlesztésére, munkahelyteremtésre fordítják a forrást.

Megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 23-tól megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.

Heti állás- és képzésajánlat

Több tanári állást hirdet a munkaügyi kirendeltség, és keresnek informatikust is.

Oktatás