- hirdetés -

Közel háromszázan vettek részt a Vadvirág Esély Klub idei, szombat esti rendezvényén a Táncsics gimnázium sportcsarnokában. Videó üzenet, musical feldolgozás, Krizbai Teca és hajnalig tartó mulatság várta a bálozókat.

Tízedik jubileumát ünnepelte idén a Vadvirág Esély Klub éves jótékonysági bálja. Minden évben meghatározott céllal gyűjtenek a klub javára. Ezúttal tornatermet építenének, ahol a fiatalok számára lehetőség nyílna az egészséges életmódhoz tartozó napi testedzésre, a feszültség levezetésére, a mozgáskoordináció fejlesztésére, mondta megnyitó beszédében Szokolai Olasz Mónika, az Egységes Szociális Központ (ESZK) Nappali Ellátásegységének vezetője.

Vaszkán Erzsébet, az ESZK vezetője amellett, hogy megköszönte a támogatást, azt hangsúlyozta: évről évre látszik az, mennyi erőt fektetnek a bálak lebonyolításába a fiatalok, s mennyit fejlődnek ez által is.

Zalai Mihály alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket; mint mondta, nem is olyan régen vágták át a szalagot a fejlesztőszoba küszöbén. Hozzátette: az üdvözlőkártyán is jól látszik, milyen sokan pártfogolták ezt a rendezvényt, hisz apró betűvel kellett feltüntetni az összes támogatót. Ez is azt jelzi, hogy egy nemes ügy mögé milyen sokan sorakoznak fel, itt Orosházán is.

Ünnepeltek a vadvirágosok (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián
Ez a pillanat minden fontosat elárul a bál céljáról (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián

Az est egyik meglepetéseként Erdei Zsolt ökölvívó világbajnok videó üzenetben köszöntötte a bálozókat. A sportoló kiemelte az adakozás fontosságát, és azt, hogy azok, akik adnak, nem várnak el semmit, mégis kapnak: méghozzá nagyon sok szeretetet. Ez pedig a bál estélyén sem történt másként.

Műsorral készültek a klub tagjai és dolgozói, akik már fél évvel ezelőtt kigondolták, mivel kedveskednek majd a vendégeknek. Ezúttal nagyon is komoly témát dolgoztak fel: a Valahol Európában című musicalt adták elő, melyben Krizbai Teca is közreműködött. Arról, hogyan készült a Csillag Születik című tehetségkutató felfedezettje, korábban itt írtunk.

Lélegzetvisszafojtva hallgatta a közönség a szólókat és a duetteket, de hatalmas taps volt a jutalma a fiatalok produkciójának is. Az est és az előadás végkövetkeztetése nem volt más, mint maga a béke: méghozzá az, tudjunk és tanuljunk meg békében egymás mellett élni. Teca saját műsort is adott, majd vacsora és hajnalig tartó táncmulatság következett.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.