- hirdetés -

Idősek Napja alkalmából köszöntötte tagjait az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete.

A nyugdíjasházban kedden tartott ünnepségen több mint 400-an vettek részt. Dr. Násztor Sándor elnök elmondta , dupla ünnep a mai, mert az Idősek Napja mellett nemrégiben befejeződött székházuk felújítása is.

Az elnök szólt arról is, hogy az egyesület 18 éve alakult meg, ami a városban élő idős, de aktív embereket fogja és kovácsolja össze, Orosháza értékes tagjai, akik sokat tettek a város fejlődéséért, ott vannak a rendezvényeken, programokon, székházukban havonta 1500-an fordulnak meg aktívan, tartalmasan töltve mindennapjaikat. Az elnök köszönetét fejezte ki a városnak a megújult nyugdíjasházért, valamint azért, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a városban élő idősekre, ami a megyében is példaértékű.

Pohárköszöntő az ünnepségen (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Dr. Dancsó József polgármester beszédében kiemelte nehéz pótolni azt az élettapasztalatot, tudást, amivel ezek az emberek rendelkeznek. Egy önkormányzat idős barát vagy sem, elsősorban a tettekben kell, hogy megnyilvánuljon. Tény, hogy Orosházán, ahogyan az országban is elöregedési folyamat zajlik, ezt tudomásul kell venni, eszerint kell alakítani a mindennapjainkat. Fontos, hogy az idősek mellett az itt élő fiatalok is érezzék azt, jó itt lenni, jó ebben a városban élni.

Az ünnepség további részében dr. Násztor Sándor ajándékot nyújtott át Bánfalviné Feldmann Ágotának, Benczúr Pálnak és Bella Józsefnek. Szerény állófogadást követően zenés-táncos mulatsággal folytatódott az ünnepség.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.