- hirdetés -

A Hering Magda nevét viselő táncgála december 20-án zajlott a művelődési házban.

A táncgála névadójáról Horváthné Kriczki Zita tánctanár mesélt:
– Hering Magda 1962-től vezetett Orosházán táncklubbot. Azért róla nevezték el ezt a gálát, mert ő volt az, aki évtizedeken át, több generáción keresztül vezette a társulatot városunkban, így sok táncos nevelkedett az ő keze alatt.

Ez a gála egyben félévi vizsga volt, melyen a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai mutatták meg, mit tanultak és mennyit fejlődtek az eddigiek során. Közel 30-35 pár lépett fel vasárnap este a PMK-ban. A korhatár nagyon széles volt, a 6 éves apróságok és a 24 éves felnőttek is bizonyítottak.

A hagyományos standard és latin táncok mellett a formációs táncok is kaptak helyet a nyilvános vizsgán. A formációs csoportok közül kettő igen szép sikereket ért már el versenyszinten is. Az Orchidea csoport eddig ahány megmérettetésen részt vett, mindenhol a legjobb eredményt érte el, tehát vagy első helyezett lett, vagy aranyfokozatot kapott.

httpv://www.youtube.com/watch?v=cLx4Ka1xAyU&feature=player_embedded

A párosok közül egy van, – melyet Horváth Zita és Csécsei Ádám alkot – akik kimagasló teljesítményt nyújtanak. Ők a 2009-es országos bajnokságon a 4. helyen végeztek.

Az est folyamán láthattunk cha-cha-át, keringőt, tangót és még sok egyéb tánc is helyet kapott a széles palettán. A színes előadáson kicsik és nagyok egyaránt remekeltek, és szépen helyt álltak félévi vizsgájukon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.