- hirdetés -

Justh Zsigmond születésének évfordulójához (1863. február 16.) közeledve 2001 óta minden évben versmondó diákok gyűlnek össze a városi könyvtárban, hogy versekkel emlékezzenek az intézmény fiatalon elhunyt névadójára.

Tizennyolc éves hagyomány folytatódott péntek délelőtt a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. A máskor jóval csendesebb termek izgatott, kicsit lámpalázas ifjú versmondókkal teltek meg.

Az orosháziak mellett Gyuláról, Békésről, Békéscsabáról, Mezőkovácsházáról, Szentesről, Szeghalomról, Sarkadról és Szarvasról érkezett a harminchárom szavaló, akiket két korcsoportra osztva hallgatott meg a szakértő zsűri. Mint Dégi Éva előadóművésztől a zsűri elnökétől megtudtuk, sok évre visszamenőleg problémát okozott a versenyeken a nem megfelelő versválasztás.

 – Ebben az évben ez szerencsére nagyon jó irányban változott meg. Jó, a korra igazán reflektáló versválasztások voltak. Erős volt az idei mezőny, értelmes és helytálló versmondásokat hallottunk. A zsűriben nagyon sokat vitáztunk. Nem azért, mert alapjaiban nem értettünk egyet, hanem mert annyi kiváló, és szinte egyenértékű szavalat volt, hogy nehéz volt közülük választani. Különösen igaz ez a kisebbekre, a kilenc, tizedik osztályosokra. Érett és komoly üzeneteket átadó és igaz előadások közül kellett választanunk. Gratulálunk mindegyik fiatalnak és gratulálunk a felkészítő tanáraiknak is – összegezte a szavalóversenyt a zsűri szemszögéből Dégi Éva.

A 11-14. évfolyamosok versenyét és a Józsa Mihály emlékdíjat is a szentesi Hegyi Réka nyerte (Fotó: Rajki Judit)

A zsűri, ha viták után is, de meghozta döntését. Amíg a szavalók erre vártak, a vendéglátó könyvtárosok pizzával kínálták a résztvevőket.

Az eredmények kihirdetésekor a zsűri elnöke értékelésében arra kérte a versenyzőket, hogy jöjjenek el jövőre is, részesítsék a hallgatóságot újra ebben az élményben.

A XVIII. Justh Zsigmond Szavalóverseny végeredménye:

9-10. évfolyam

Ebben a korosztályban a zsűri két első helyet adott ki.

1. Mogyorósi Lili, HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája,Szentes. Felkészítő tanár: Molnár Szilvia

1. Bodor Erzsébet, Péter András Gimnázium és Kollégium Szeghalom. Felkészítő tanár: Simonné Szabó Andrea

2. Horváth-Varga Péter, HSZC Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája,Szentes. Felkészítő tanár: Molnár Szilvia

3. Bánfi Bendegúz Balázs, Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium. Felkészítő tanár: Menyhárt Krisztina

11-14. évfolyam

  1. Hegyi Réka, Horváth Mihály Gimnázium Szentes. Felkészítő tanár: Szebeni Zoltán

     2. Kovács Fanni, Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Orosháza. Felkészítő tanára: Oláh Rita

     3. Bondor Boglárka, Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Szarvas. Felkészítő tanár : Pécsváradi Antal

Különdíj: Nagy Anett, Karácsonyi János Katolikus Gimnázium Gyula. Felkészítő tanár: Lovas-Tóth Kata

Józsa Mihály Emlékdíj (a versenyzők szavazása alapján a legjobb): Hegyi Réka,  Horváth Mihály Gimnázium Szentes.

 

 

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.