- hirdetés -

Beszélgetni hívta az iskola az egykori diákjait, elsősorban a sport volt a fő téma.

Családi napot tartott szeptember 30-án az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. A napi program részeként rendezték meg a pódiumbeszélgetést a volt tanítványokkal. Betkó Tamás pedagógus által vezetett pódiumbeszélgetésre több egykori diák is meghívást kapott. A vendégek különböző korosztályból kerültek ki, így a visszaemlékezés több évtizedet átölelt.

A meghívott beszélgetőpartnerekről sok minden kiderült, például az, hogy Németh-Csiki Rebekát már három éves korában magával vitte az anyukája alakformáló tornára, vagy Földesi Szandra számára miért a Hip-Hop műfaja lett a nagy szerelem. Szegedi Attila elmondta, hogy az olimpikon Baji Balázzsal edzett együtt a középiskolában. Kiderült, hogy az OTP Bank orosházi fiókvezetője, Fiam Tibor tornászként erősítette az iskola csapatát. A Turuczkai-család már többször kerékpározta körbe a Balatont, ők további terveikről is beszéltek. Morva-Dancsó Dalma elmondta, hogy egy sportsérülés miatt hagyta abba a profi kézilabdázást. Képekkel illusztrálva számolt be Dimák Dávid búvárúszó a világbajnoki, világjátékoki és Eb-szerepléséről.

A beszélgetés hangulatát a nosztalgia, az emlékezés hatotta át. A volt diákok számára megállt az idő, sajnos az időkorlát vetett véget a 90 perces „mérkőzésnek”.

fotó: Líbor Roland

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.