- hirdetés -

A Városi Képtár volt a magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvények egyik helyszíne. Január 25-én a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep egykori és jelenlegi tagjainak festményeit láthatták az érdeklődők.

A Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből nyílt kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából, a megnyitót január 25-én tartották.

– Már hagyomány, hogy a magyar kultúra napját a galériák, képtárak egy rendezvénnyel tisztelik meg. Már egy ideje kapcsolatban álltunk a mezőtúri művészekkel. 2016-ban a Múzeumok Éjszakáján például a bronzszobraik voltak kiállítva. Akkor döntöttünk úgy, hogy később egy jeles alkalommal felkérjük őket képeik kiállítására is – mondta Szelényi Katalin, a múzeum munkatársa.

A megnyitó részeként először a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, Ökrös Katalin adta elő hegedűjével Paganini Variációk című darabját, Kormányos Zoltán zongorajátékával kísérve.

Prokai Gábor mutatta be az alkotók életútját a kiállítás megnyitóján (Fotó: Rosta Tibor)

A köszöntő beszédet Prokai Gábor, a művésztelep kuratóriumának tagja tartotta. Részletesen bemutatta az alkotó személyek életútját, munkásságát. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep 1981 óta íródó történetéről. Ezt követően az egybegyűltek elsőkként nézhették végig a kiállított képeket.

– Nagyon sokan fordultak meg az eddigi 35 kurzus alatt a művésztelepen. Festők, szobrászok, grafikusok külföldről és Magyarországról egyaránt. Az előadás jelmondata a „Homo et natura”, azaz az „Ember és természet”. Ez a milliő inspirálta a szerzőket, de azért is gazdag a gyűjtemény, mert ezt az összes művész a saját szempontjai szerint fejezi ki. Többek közt Rékassy Csaba, Lous Stuifjzand, Székhelyi Edith és Lóránt János műveiből válogathatnak az egybegyűltek, de rengeteg mindenkit ki tudnék emelni rajtuk kívül is – mondta Prokai Gábor.

Ha valaki a későbbiekben szeretné megtekinteni a mezőtúri művészek alkotásait, de nem tudott eljönni a megnyitóra, március 8-ig megteheti.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.