- hirdetés -

Teljesítette kitűzött céljait a Szent György Lovagrend Békés Megyei Priorátusa.
A lovagrend életében tavaly áprilisban vezetőváltás történt, Antal László priort választották meg megyei vezetőnek, akit az elmúlt év értékelésére kértünk.
Melyek voltak a legfontosabb rendezvények, melyeken részt vettek?
Májusban priorátusunk is képviseltette magát az országos lovagtalálkozón, melyet a Börzsönyben található Csattogóvölgyben rendeztek. Neveztünk a versenyeken is, mind a három kategóriában. A horgászversenyen első helyezést értünk el, a lövészeten és a főzőversenyen pedig másodikok lettünk. A nyár közepén Mezőkovácsházára látogattunk el, ahol a lovagtábor záró rendezvényén a táborlakókat apródokká avattuk. Októberben négyfős delegációval részt vettünk az aradi vértanúk emlékére állított Szabadság szobor koszorúzási ünnepségén.
Milyen karitatív tevékenységek fűződnek a lovagrendhez?
Az Állatok Világnapja alkalmából támogattuk az orosházi Szikhát Kutyamenhelyet 300 kilogramm száraz kutyaeledellel. Októberben, Erdélybe utaztunk és magyar nyelvű tankkönyvekkel segítettük a Kovászna megyei Apor Péter Mezőgazdasági Szakiskolát. Mintegy ötszáz darab, elsősorban fizikai és matematikai szakkönyveket adományoztunk az iskolának. Az Idősek Napja alkalmából rendezett záróünnepségen a Teréz utcai Idősek Otthonának és a Vadvirág Esély Klub részére 115 ezer forintot adtunk, az intézményekben ellátottak életminőségének javítására. A kórház  jótékonysági bálján, tombolatárgyként egy GPS navigációs rendszert ajánlottunk fel. A Családok Átmeneti Otthonát kétszer is támogattuk, először mikuláscsomagokkal, majd egy automata mosógéppel. A gyulai, az orsovai és a temesvári lakásotthonokat is segítettük decemberben; gyümölccsel, házi süteménnyel, szaloncukorral és egyéb édességekkel.
Milyen terveik vannak a jövőre nézve?
Az elmúlt esztendőben kitűzött céljaikat egy kivételével – mely egy ételosztás – teljesítettük. Az elmaradásunkat a közeljövőben pótoljuk. Ebben az évben is szeretnénk segítő tevékenységünket tovább folytatni, melyek megvalósítása érdekében továbbra is számítunk a jó szándékú emberek önzetlen segítségére.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.