- hirdetés -

Izzadtak, megfeszültek, levegőért kapkodtak, de megcsinálták. 82 tűzoltó teljesítette az irdatlanul nehéz pályát péntek délelőtt. Emberfeletti volt, amit csináltak.

Ellepték a tűzoltók péntek délelőtt Orosháza belvárosát, nálunk rendezték ugyanis a TFA (Toughest Firefighter Alive) Legerősebb Tűzoltó versenyét. A TFA eredetileg kanadai tűzoltók ötlete volt, hazánkban 2005 óta van ilyen verseny.

Reggel ünnepélyes megnyitón sorakozott fel a 82 induló. Megnyitójában Zalai Mihály alpolgármester elmondta, hogy a versenyt Magyarországon most először rendezték vidéki helyszínen, és örömét fejezte ki, hogy Orosházát érte ez a megtiszteltetés.
– Remélem, hogy egy év múlva ismét nálunk lesz ez a remek verseny, Orosháza szívesen látja az ország tűzoltóit – fogalmazott.

Ezt követően 9 órakor a Rákóczi utcán felépített páros pályán elindult a küzdelem. Elsőként két tömlőt kellett futva kihúzniuk negyven méterre, ezután jött a kalapácsos feladat, ahol egy hat kilós eszközzel kellett 50-50 ütést mérni a kalapácsdobozra fent és lent. Ha ezen is túljutottak, két, tizenöt kilogrammos ballont kellett negyven méter távolságra elcipelni. Ekkor már az egekben volt a pulzus, és kapkodták a levegőt, hiszen az első három feladatot légzőkészülékben teljesítették. Ezután jött a 2,5 méter magas tűzoltópalánk, amit átugorva meglátták a legnagyobb kihívást jelentő feladatot, a homokkal töltött, 80 kilós bábut. Igazán ez a feladat rostálta meg a mezőnyt. Van, aki egy bukfenccel azonnal magára kapta az irdatlan súlyú bábut, de sokan már a felvételével is megküzdöttek, hiszen ekkora rendesen kifáradtak. De nem volt megállás, a bábuval 60 métert kellett megtenni, majd futásban felmenni az emelvényre, ahová összekötözött tömlőket húztak fel. Az utolsó feladat könnyűnek tűnt a többihez képest, hiszen két kiterített tömlőt kellett feltekerni. Viszont amikor már alig kaptak levegőt és az oxigénhiánnyal küzdöttek, ez sem volt könnyű. A célban mindenki kidőlt, de aki teljesítette ezt az emberfeletti feladatot, máris büszke lehetett magára.

Orosháziak a pályán - Ambrus József (b) és Deák Sándor is végigcsinálta a brutálisan nehéz feladatokat (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián
Orosháziak a pályán – Ambrus József (b) és Deák Sándor is végigcsinálta a brutálisan nehéz feladatokat (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián

A tűzoltók egymást biztatták, és végig ment a számolgatás, ki hol állhat a versenyben. Voltak mát többszörös TFA győztes versenyzők, és teljesen újoncok is. Utóbbiak közül az egyik éppen az Deák Sándor, akiről nemrégiben írtuk, hogy felszerelt tűzoltónak Orosházán. Mellette a kézilabdából jól ismert kiváló sportember, Ambrus József, Dodi is indult. A sorsolás szeszélye folytán a két orosházi éppen egy párban rajtolt, kettejük küzdelméből Dodi került ki győztesen. A célba érkezve, bár alig kapott levegőt, azonnal az időeredménye után érdeklődött, és kissé csalódott volt az első pillanatokban, szerinte maradt benne jónéhány másodperc. Deák Sándor megküzdött a bábuval, de a végén a közönség buzdítása mellett felállt vele és végigvitte a kijelölt távon, majd óriási akaraterővel megcsinálta az utolsó két feladatot is.

A verseny egyik főszervezője, Tóth Tibor mérnők tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elégedetten nyugtázta a látottakat.
– Ezen a versenyen azokat a képességeket próbálják a tűzoltók, amivel nap mint nap találkoznak. Kitartás, akarat, erő és elszántság szükséges ahhoz, hogy ezt a versenyt teljesítsék. Ezekre a tulajdonságokra alapvetőn szüksége van egy tűzoltónak, hogy a mindennapokban szolgáljon, a hosszan tartó mentéseket végre tudja hajtani – fogalmazott az ezredes. Hozzátette, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság és az Őrizd a lángot Alapítvány vezetése jó döntést hozott, amikor kezdeményezték, hogy Orosházára hozzák a TFA-t.
– Csodálatos környezetben, rendkívül jó szervezéssel ment le a verseny, így szinte biztos, hogy jövőre is Orosházára érkeznek az ország legerősebb tűzoltói – mondta Tóth Tibor.

Eredmények

A tűzoltók több kategóriában versenyeztek, íme a legjobb eredmények és az orosháziak ideje.

30 év alatti kategóriában:

1. hely: Csernák Zsolt tű. főtörzsőrmester, Bács-Kiskun MKI Kiskunhalasi HTP 03:46,16
2. hely: ifj. Bodó László, Somogy megye Kaposvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület 04:05,59
3. hely: Zengő Dezső tű. törm., Békés MKI Mezőkovácsházi HTP 04:33,22
17. Deák Sándor tű. örmester, Békés MKI Orosháza HTP 05:49,63

30 – 40 év közötti kategóriában:

1. hely: Ligeti Zoltán tű. zls., Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 04:09,28
2. hely: Taskovics Sándor tű. fdgy., Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP 04:15,37
3. hely: Klézl Tamás tű. törzsőrmester, Tolna MKI Szekszárd HTP 04:15,71
4. hely: Ambrus József tű. főtörzsőrmester, Békés MKI Orosházi HTP 04:21,53

40 év feletti kategóriában:

1. hely: Domonkos Gábor tű. ftzls., Csongrád MKI Szeged HTP 04:31,91
2. hely: Nagy Róbert tű. főtörzsőrmester, Szolnok MKI Szolnok HTP 04:35,64
3. hely: Pepó János tű. zászlós, Békés MKI Békéscsabai HTP 05:06,24

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.