- hirdetés -

Átszámítva a jelenlegi árfolyamon ez 9,4 milliárd forintot jelent. Ennyi pénzt fektet be az O-I anyavállalata az orosházi öblösüveggyárba 2017-ben. Ebből új gépsorokat szerelnek össze, fejlesztik az energiarendszert és újraépítik a kemencét. Ez utóbbi pedig azt jelenti, hogy legalább újabb 15 évig lesz öblösüveggyártás Orosházán.

Idén júniusban jártak Orosházán az O-I cégcsoport amerikai és európai felső vezetői, akik a gyárlátogatás után bejelentették, több millió euróból fejlesztik a gyárat. Akkor még nem sok konkrétumot tudtak mondani az orosházi gyár vezetői. Azonban a közelmúltban, amikor az egykori üveggyári dolgozókat köszöntötték, sikerült interjút kérnünk az O-I Magyarország Manufacturing Kft ügyvezetőjétől, ahol már elhangzottak számok és határidők is.

– Fontos, hogy ez a 30 millió euró nem csupán a kemence felújítására megy, az egész gyárban jelentős fejlesztések, felújítások lesznek – mondta Larisa Kryachkova, aki április óta vezeti ügyvezetőként az orosházi gyárat.

– A 2017-es dátum még távolinak tűnik, de már most megkezdték az előkészületeket a felújításra. Ennyire húzós a határidő?

– Ahhoz, hogy 2017 októberének végén – amikor a csomagolóüveg szezonja lefut – le tudjunk állni, már most meg kell kezdeni a felkészülést, hiszen ez hosszú, több éves folyamat. El kell készülni az összes tervnek, be kell szerezni minden engedélyt, meg kell szervezni az építkezést. Emellett a leállás ideje alatt is ki kell szolgálni a vevőket, ezért felfuttatjuk a termelést, és addigra jelentős készletet halmozunk fel a legkeresettebb termékekből.

Továbbra is lesz öblösüveggyártás a városban (Archív fotó: Rosta Tibor)
Továbbra is lesz öblösüveggyártás a városban (Archív fotó: Rosta Tibor)

– Bár soká lesz még, de kíváncsivá tett: mennyi ideig tart majd a felújítás?

– Összesen 90 napunk lesz arra, hogy újraépítsük a kemencét és minden egyéb fejlesztést ezzel párhuzamosan megvalósítsunk, hogy újra lehessen indítani a termelést.

– Gondolom, modernebb kemence készül. Mennyivel tud majd többet, mint a jelenlegi?

– Sokkal, hiszen majd másfél évtized telt el azóta, amióta a mostanit építették, ezalatt pedig rengeteget fejlődött az üvegipar. Először is 5 méterrel magasabb lesz, így nem csak az olvasztás lesz hatékonyabb, hanem 25 százalékkal megnő a kapacitása.

– A megnövekedett kapacitást bírni fogják a jelenlegi gépsorok, vagy itt is fejlesztenek?

Larisa Kryachkova (Fotó: Melega Krisztián)
Larisa Kryachkova (Fotó: Melega Krisztián)

– Fejlesztünk, ez egyértelmű, e nélkül nem lenne értelme a kemence építésének sem. Az elmúlt hónapokban a jelenlegi gépsorok közül kettőt felújítottunk, ezek biztosan maradnak. Két régebbi gépsort biztosan modernebbre cserélünk, de ezek mellett újabb sorokat is a termelésbe állítunk majd.

– A nagyobb termelési kapacitás magával hozza majd az új termékeket is? Lesz bővítés ezen a téren is?

– Elképzelhető, de erről korai beszélni, nagyban függ majd attól, 2017-ben hogyan alakul az üvegipari piac keresleti oldala. Mi készek vagyunk új termékeket is gyártani, a technológia és a szaktudás már most megvan hozzá. Ami biztos, hogy az egyik legnagyobb megrendelő, a Ferrero továbbra is vásárol tőlünk üveget, most kötöttünk velük újabb 3 éves szerződést. Sőt a jelenleginél többet is vennének, így ennek a terméknek a gyártási volumenét még a felújítás előtt megnöveljük.

Larisa Kryachkova Oroszországban született. 1993-ban az Amerikai Egyesület Államokba ment tanulni, majd az O-I-hoz került, első munkahelyeként pedig 1998-2001 között pénzügyi igazgató volt az orosházi gyárban. 2002-ben visszament az USA-ba, ahonnan 2009-ben a svájci európai központba került. Itt érte a felkérés idén tavasszal, hogy jöjjön vissza Orosházára.
– Ez igazi kihívás, egy gyár fejlesztése mindig nagy munka. Örülök, hogy újra itt vagyok, szeretem Magyarországot – mondja kiváló magyarsággal. Larisa még első itt tartózkodása alatt kezdett magyarul tanulni, azt mondja, fontos neki, hogy anyanyelvükön is tudjon szólni kollégáihoz. Férje magyar, két gyermek édesanyja.

– Mennyire játszanak komoly szerepet a kereskedelemben a multik?

– Nélkülük nem lenne életképes az üveggyár. A multik rengeteg megrendelést adnak, de nagyon komoly minőségi elvárásaik is vannak. Csak a Ferrero miatt idén 1,5 millió eurós (470 millió forint. A szerk) beruházást kellett végrehajtani az üzemben a hideg oldalon, két gépsorra tettünk komolyabb minőség ellenőrző gépeket. Emellett a Coca-Cola és a Campari is tárgyal velünk, ha sikerül megegyezni, jelentős mennyiséget adhatunk el nekik is.

– A fejlesztés munkahelyteremtéssel is jár majd, vagy csak a technológia lesz modernebb?

– Biztos, hogy új embereket kell majd felvennünk, de hogy mennyit, még nem tudjuk. Egyébként már tárgyalunk a magyar kormánnyal arról is, milyen együttműködés keretében lehet a tervezett kapacitást még tovább növelni.

– Ezt úgy kell érteni, hogy az újonnan épülő kemencében lesz még mennyiségi tartalék?

– Nem. Amennyiben stabil lesz a piac, a hosszú távú tervekben szerepel egy újabb huta beindítása. A lehetőség adott, hiszen a gyárban megvan ennek a helye, a pénzügyi és egyéb forrásait kell megtalálni. Erről is tárgyalunk, hogyan tudna ebbe beszállni az állam, hiszen egy újabb huta egyértelműen újabb munkahelyeket jelentene. De hangsúlyozom, ezek hosszú távú tervek, 5-7 évnél hamarabb biztos nem valósulnak meg.

– Ha már munkaerő: önöknél minden állás be van töltve?

– Sajnos nincs, bár úgy lenne. A legnagyobb gond a szakképzett munkaerő hiánya, folyamatosan keresünk tapasztalt üvegipari mérnököket. Néhány hete egyébként jártunk a városvezetőknél is, Dávid Zoltán polgármesterrel ezt a témát is átbeszéltük. Megegyeztünk, amennyiben a városnak van lehetősége erősíteni a szakképzést, bennünk partnerre találnak.

– Hogyan teljesít az új “csodaüveg”, a belső mintázatú borospalack?

– Csodának nem nevezném, inkább mérnöki bravúrnak, amit az orosházi kollégák valósítottak meg. Több borászat érdeklődött utána, már volt olyan borász, aki ilyenbe palackozta az idei borait. Az összes elfogyott a boltok polcairól, ami nekünk is jó jel, mert látjuk, jó a termék. Látunk benne fantáziát hosszú távon is.

A belső mintázatú borosüvegről itt található Fókuszban galériánk.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.