Galériák

Rekordok a Nadifeszten

Minden eddiginél sikeresebben zárult ma a Nadifeszt Spirituális Fesztivál Gyopárosfürdőn. Az egészséges életmód követői közül mintegy 4-5000-en fordultak meg július 16-22. között a fürdőben, a város szálláshelyei szintén megteltek.

Már az ősmagyarok is mulattak

Mulatós slágerek sztárjai, több ezer rajongó, fergeteges hangulat – dióhéjban így lehet összefoglalni az Alföld talán legnagyobb nyári fesztiváljának újabb koncertestéjét. A Fásy Mulató három és fél órán át szolgáltatta a talpalávalót Orosháza főterén, hatalmas sikerrel.

Az AB/CD jött, zenélt egy hatalmasat és még vetkőzött is

A szó legszorosabb értelmében mondható, hogy berobbant az AB/CD zenekar a főtérre péntek este, az Orosházi Nyár programjának fellépőjeként, hiszen a színpadra tolt ágyú nemcsak mint látványelem szerepelt a programban. Aki kilátogatott a főtérre egy hatalmas bulinak résztvevője, egy vetkőző szólógitárosnak pedig szemtanúja lehetett. 

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. július 20.

Az idő örökös körforgásában egyetlen sziklaszilárd pont létezik - Családi nap a Platán Idősek Otthonában

Vidám és hangulatos családi nap helyszíne volt július 19-én az OVÖ ESZK Platán Idősek Otthona, ahol az intézmény dolgozói és ellátottjai is felléptek.

 

Fotók: Pirer Kata 2018. július 19.

Taroltak a veteránok

Huszonnégy esztendeje szervezte első nemzetközi veteránjármű fesztiválját az Orosházi Technikai Sportok Egyesülete (OTSE). A kétévente rendezett nagyszabású veterános ünnep a hét végén tizenharmadszor ejtette ámulatba Orosháza közönségét.

Teljes terjedelmében lángolt egy teherautó a 47-esen

Az eset során személyi sérülés nem történt. A káreseményhez az orosházi tűzoltók vonultak ki.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. július 14.

A kemence és a csapat felfűtve a következő 15 évre - újra üzemel az orosházi öblösüveggyár

Hosszú és fáradtságos beruházás végére tett pontot az O-I Manufacturing Magyarország Kft. Július 10-én ünnepélyes keretek között avatták fel az orosházi üveggyár új kemencéjét.

 

Fotók: Rosta Tibor 2018. július 10.

Nem az idő múlik, hanem mi

Szellemi és fizikai feltöltődésre gyűltek össze az Orosházi járás nyugdíjasai július 6-án, Csanádapácán. A több mint százötven résztvevőt számláló XII. Kulturális Fesztiválon a nyugdíjasok szokásos éves találkozójukat tartották, ahol kulturális és zenés műsorok biztosították a jó hangulatot.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina 2018. július 6.

Íjászat: orosházi sikerek a nemzetközi versenyen

Mintegy százhúsz íjász vett részt a VIII. Orosháza 3D versenyen. A határon túlról is érkeztek sportolók. Az orosházi versenyzők hét arany-, két ezüst-, és egy bronzérmet szereztek kategóriájukban.

 

Fotók: Rosta Tibor 2018. július 8.

A gyermek mosolyokért dolgoztak

Idén is megszervezte hagyományos Mosoly napját a „Gyermek mosoly” Orosháza Bölcsődéiért Alapítvány július 6-án. A színes, időnként látványos, nem ritkán pedig finom programokhoz ezúttal is a Máltai Játszótér biztosított nagyszerű helyszínt.

Nagycsaládosok napja Gyopároson

Rendhagyó családi napra várta tagjait és a kikapcsolódni vágyókat a Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza június 30-án. A gyopárosi kemping melletti füves terület megtelt játszani vágyó gyerekekkel és az őket kísérő, de sokszor szintén vállalkozó kedvű szülőkkel.

Elismeréseket adtak át a Semmelweis-napon

Az egészségügy ünnepén, Semmelweis Ignác születésnapján köszöntöttük azon kollégákat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, illetve több évtizede nálunk dolgoznak.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 28.

Az emlékezés nem lehetőség, hanem kötelesség

Az utókornak kötelessége emlékezni, és emlékeztetni, hogy visszaállítsa azok becsületét, akik már nem állhatnak ki önmagukért. Így fogalmazott Jakab István, az országgyűlés alelnöke a Dél-Alföldi Fehér Gárda mozgalomban meghurcolt, elítélt parasztemberek emlékére állított tábla avatásán, Orosházán.

Fotók: Rosta Tibor. 2018. június 29.

Orosházi Kórház: egy nap a csapatért és a családért

Családi napot tartott Gyopárosfürdőn, az Alföld Gyöngy Hotel és Konferenciaközpont terültén, az Orosházi Kórház. Ezen a vidám napon a család minden tagja megtalálta a neki való programot.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 30.

Családi nap az Ezüsfenyő Idősek Otthonában

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg június 28-án az Ezüst Fenyő Idősek Otthonában a családi napot. A cél, hogy a hozzátartozók és az ellátottak egy vidám napot töltsenek el együtt az intézmény falai között, így ápolva a kapcsolatokat 

Tűzoltóval és rendőrautóval búcsúztak a bölcsisek

A nagyok után jöttek a kicsik, ezúttal a Kisharang Bölcsődében tartottak ballagást június 22-én, melyet egy közös bulival zártak.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 22.

Nosztalgikus hangulat a búcsúban

Ünnepi hangulatban telt a IV. Szent László-napi falunap Szentetornyán június 23-án. A városrészen kulturális, gasztronómiai és közösségi élményekkel várták a kilátogatókat.

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 23.

Szentesi szakmai fórum, rangos vendégekkel

„Helyi adottságokra alapozott gazdaságfejlesztés az Árpád-Agrár Zrt.-ben” címmel tartottak pénteken szakmai napot Szentesen, melyre a magyar tudományos élet több kimagasló személyisége is ellátogatott.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina 2018. június 22.

Általános Iskolák ballagása 2018

Virágok, lufik,könnycseppek, vidámság – Több mint kétszáz nyolcadikos diáknak szólt az utolsó becsengetés pénteken és szombaton Orosházán.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina, Pirer Kata, Rosta Tibor. 2018. június 15. - 16. 

OMTK-ULE: három piros lapot és szikrázó csatát hozott a szénási rangadó

A megyei II. osztály Déli-csoportjának utolsó fordulójában dőlt el a bajnoki cím sorsa. A Nagyszénás győzelmével megszerezte az aranyérmet, Orosházára került az ezüst.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 9.

Tűzharcba keveredtek a rendőrök a kéklámpás napon

Fegyverkereskedők lőttek a rendőrökre a főtéren, majd a tűzoltókat és mentőket riasztották egy elképzelt baleset helyszínére. Akcióból, látványból most sem volt hiány a június 9-i VI. Városi Kéklámpás Napon. Az áztató eső ellenére is sokan kíváncsiak voltak az egyenruhás szervezetek bemutatóira.

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 9.

Családi napot tartottak a Vadvirág Esély Klubban

Színvonalas családi napra gyűltek össze június 7-én a Vadvirág Esély Klub dolgozói, ellátottjai, családtagjaik és a rendezvény iránt érdeklődők. Előadások és szórakoztató programok egyaránt várták őket.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina 2018. június 7.

Példaként a feltörekvő nemzedék előtt - A pedagógusokat köszöntötték

Orosháza pedagógusait köszöntötték és díjazták június 6-án, a Petőfi Művelődési Központ Szokolay Sándor-termében. Óvodában, általános iskolákban és középiskolákban tanító pedagógusok több évtizedes munkáját ismerték el, de a város önkormányzata is díjat kapott.

 

Fotók: Pirer Kata 2018. június 6.

Máig fájó seb – Magyarország széthullásáról emlékeztek

A Táncsics gimnázium előtti Történelmi Emlékparkban emlékezett meg Orosháza város az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról. A Himnuszt követően Antal László önkormányzati képviselő mondott beszédet, majd az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda növendékei és pedagógusai adták elő ünnepi műsorukat.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. június 4.

Nagy bulival zárta a szezont az ONKC-család

A hosszú idény után a lazításé volt a főszerep az Orosházi Női Kézilabda Club családi napján. Közel háromszáz ifjú kézilabdázó, szülő, edző és vezető gyűlt össze Gellértegyházán, június 3-án.

 

Fotók: Rosta Tibor. 2018. június 3.

Rákóczi: búcsúzni csak szépen szabad

Az utolsó fordulóra került sor a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A Rákóczi Vasas hazai környezetben megszerezte első pontját a felsőházi rájátszásban.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina 2018. június 2.

Hajolj bele a hajamba...

Az Orosházi Nyár 2018 szervezői ezen a hétvégén ismét egy nagyszerű estét szereztek a város lakóinak. A rendezvénytéri két koncertet nagyon sokan választották szombat esti programnak.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina 2018. június 2.

OMTK-ULE: kétszámjegyű győzelem

A hajrához érkezett a küzdelem a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságban. Az utolsó előtti fordulóban az OMTK-ULE 1913 a Kevermest fogadta hazai pályán és ismét gólfesztivált rendezett.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina 2018. június 2.

A legkisebbek nagy napja - Miért jó gyereknek lenni? (videó)

A gyermekeké volt a főszerep május 27-én, Orosházán. Az Árpád-kert zsúfolásig telt, és a tűzoltóság járműveire is rácsodálkozhattak a legkisebbek. Videós összefoglalónk is mutatja május utolsó vasárnapját, amikor minden programon a gyermekek kedvére tettek.

 

Fotók: Rosta Tibor 2018. május 27.

OMTK-ULE: gólfesztivál az Újkígyós ellen

A megyei II. osztály 30. fordulóját rendezték meg szombaton. Az Orosházi MTK-ULE 1913 csapata gólfesztivált rendezett és továbbra is egy pontra van a listavezető Nagyszénás mögött.

 

Fotók: Kecskeméti Krisztina. 2018. május 26.

« 1 A 16 »

Az OrosCafé további használatához el kell fogadnod a cookie-k használatát. További információ

Amennyiben a beállítás változtatása nélkül böngészel tovább az oldalunkon, vagy az "Elfogadás" gombra kattintasz, azzal elfogadot a cookie-k használatát.

Bezárás