2024. április 20., szombat ☼
névnap
hirdetés

Címke: zene

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar fúvósai játszottak az Árpád-kertben

Ismét zeneszó csendült fel az Árpád-kertben, a nyári koncertek sorozata július 7-én a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadóinak produkciójával folytatódott. Az érdeklődők felváltva hallgathatták meg az...

A TérZene nem állhat meg – Ismét a Tisza Kvintett muzsikált az orosháziaknak

Újra zeneszó csendült fel Orosházán május 19-én, a délutáni órákban. A TérZene program keretében egy régi ismerős együttes, a Tisza Kvintett látogatott a városba,...

Minden a csendben érik meg – Nagyon várja már a koncerteket Bettika

Pár nappal ezelőtt hosszabb interjút olvashattak az Oroscafé-n Bakos Bettinával, művésznevén Bettikával. Az orosházi születésű énekes ezúttal az elmúlt hónapokról, valamint rövid-...

Kilépés a komfortzónából: Madarász Noémi új szerepkörben próbálta ki magát

Kisgyermekkora óta foglalkozik zenéléssel Madarász Noémi, ezúttal azonban egészen új dologba vágott bele. A fiatal orosházi lány az éneklésben próbálta ki magát, Papírmadár című...

Visszatért a komolyzene a közterekre – Orosházán is TérZene Program

A Kecskemét Brass zenekar tagjai ültek ki március 13-án a Petőfi Művelődési Központ elé, hogy komolyzenével kedveskedjenek a járókelőknek. Az esemény a tavaly októberben...

MRKK: ha kell, megalapozza a hangulatot, vagy őrült bulit csinál

Az orosházi születésű Vincze Márk egy 19 éves fiatal, olyan mint minden korabeli srác - kezdhetnénk így is a történetet. Azonban ez...

Orosházi rocktörténelem

Orosháza mindig is sok zenésszel, és ezáltal számos zenekarral büszkélkedhetett. Ezek összegyűjtésére vállalkozott körülbelül 10 évvel ezelőtt Balogh Endre, aki 1960-ig nyúlt...

A gitár bűvöletében – A zenei pályán teljesedett ki Hart Gábor

Gyerekként ismerkedett meg a gitárral Hart Gábor, de azóta sem tudta letenni. Az orosházi fiatalember számos országba eljutott már hangszerének és tehetségének...

Növendékhangversenyen mutatták meg tehetségüket a művészeti iskola tanulói

Növendékhangversennyel látta vendégül november 26-án a Művészetek Házában a zenekedvelőket a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. Az eseményen az intézmény összes tanszaka...

A színészet után zenei karrierjére koncentrál Pribelszki Norbi – Hamarosan lemezt adnak ki

A Barátok köztből való távozását követően is zajlik az élet Pribelszki Norbert körül. Az orosházi fiatalember a zenében találta meg számításait, a Pola nevet viselő...

A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható

Klasszikus dallamok csendültek fel a Művészetek Házában, szeptember 30-án kora este. A rendezvényen a zeneművészeti iskola tanárai léptek fel emellett díjakkal...

A zene játszotta a főszerepet a Vörösmarty Napon (galéria)

Énekeltek, táncoltak, hangszereken játszottak szeptember 27-én a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai. Ekkor rendezték az iskola hagyományos Vörösmarty Napját, ahol ezúttal a zene köré szervezték programjaikat.

Klasszikus- és könnyűzenei pillanatok – Harmadik részéhez ért a Városi Könyvtár sorozata

Közel 11 év zenei eseményeit idézték fel a Justh Zsigmond Városi Könyvtár szeptember 17-i rendezvény. Az Ezt látta a kameránk sorozat harmadik...

Muzsika a javából – Fókuszban a Fúvószenekari Fesztivál

Az elmúlt szombat a zenéé volt. Az idén 90 esztendős Orosházi Fúvószenekar egész napos fesztivállal örvendeztette meg az orosházi közönséget. Szegedről, Dunakesziről...

A zene felemeli és megnemesíti lelkünket – Koncert a katolikus templomban

Megtelt a Jézus Szíve-templom klasszikus zene iránt érdeklődőkkel, május 25-én.  Este hét órára a katolikus templom padjai csaknem teljesen...

Egy vidám zenés nap – Hangszerválasztóra gyűltek össze a Művelődési Központban

Óvodás és kisiskolás gyermekek százai érkeztek május 10-én a Petőfi Művelődési Központba, hogy különböző hangszerek működésével ismerkedjenek meg. A 45 perces bemutatókat követően testközelből is megcsodálhatták...

Beszélgetés zenéről és táncról – Telt ház a könyvtár rendezvényén

Mintegy 80 vendég volt kíváncsi a Justh Zsigmond Városi Könyvtár Társalgó nevű rendezvénysorozatának következő témájára. Az est házigazdája, Koszorús Oszkár ezúttal a 60-as és 70-es...

Pénteken X-Faktor-válogató Orosházán (videó)

Újra meghallgatást tart a városban az ország legnézettebb tehetségkutató műsora, az X-Faktor. A műsor szerkesztői április 26-án várják a vállalkozó szellemű énekeseket.

Kíváncsi, mit énekeltek száz éve a lakhelyén? – Nézze meg!

Hangos térképet készített a Zenetudományi Intézet. A Hungaricana oldalán megtalálható páratlan adatbázisba csaknem 200 ezer dal került fel. Az...

Négy csodálatos év története – felejthetetlen koncerttel búcsúzott a Táncsics Band

Megannyi közös koncert, megannyi emlékezetes pillanat – ez azonban április 11-én véget ért. Előtte azonban még utoljára egy felejthetetlen koncertet varázsolt...

Fújva búcsúztatták az évet

Telt ház, muzsika és pezsgés. Így lehet jellemezni az Orosházi Fúvószenekar (OFZE) 29. szilveszteri koncertjét, amely december 29-én megtöltötte a Petőfi Művelődési...

Növendékhangversennyel látták vendégül a zenekedvelőket a Művészeti Iskola tanulói

A tanév első nagy növendékhangversenyén látta vendégül az érdeklődőket november 27-én a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A Művészetek Házában tartott rendezvényen fúvós- és...

Gyermekeknek énekelni egészen más feladat – Abrakadabra Csepregi Évával

Nagy buliban lehetett része annak, aki szeptember 27-én a Petőfi Művelődési Központba látogatott Csepregi Éva, Abrakadabra című interaktív gyermekműsorára. A kíváncsi kicsik és nagyok...

Távozik a Barátok köztből Pribelszki Norbert

A sorozat két másik színésze, Józan László és Hajnal János távozása után az orosházi születési Pribelszki Norbert karakterét sem láthatják már a képernyőn a...

Táncoljunk, táncoljuk, úgy mint régen, az esti fényben

Megjelent a Békés megyei Tóth Ádám dalszövegíró legújabb szerzeménye. A Kállay Saunders András hangjára komponált dal a Táncoljunk címet kapta. Írjuk a részleteket. A pop-rock...