2024. március 29., péntek ☼
névnap
hirdetés

Címke: tenisz

Ilyen sokan még sosem ragadtak ütőt a szezonzáró teniszversenyen

A tavalyi évben is azzal a címmel adtuk hírt a szezonzáró teniszversenyről, egyben Vári László Emlékversenyről, mely szerint rekordlétszámú nevezéssel zajlott a...

A piros mellett a narancs pályán is remekelt a fiatal orosházi teniszező

Az Orosházi Városi Tenisz Klub (OVTK) egyik legkisebb versenyzője, Nagy Nóra Lili idén kezdett el versenyezni, de az elmúlt hetek hónapok során...

Óriási siker, bajnok lett a teniszezők OB III-as csapata

Mind a hét őszi mérkőzését megnyerte az Orosháza Városi Tenisz Klub csapata az OB III-as bajnokság küzdelmei során. A végeredmény minden esetben...

Tevékeny részese volt csapata feljutásának: Juhos Tibor a hét sportolója

Néhány nappal korábban számoltunk be Juhos Tibor sikeréről, aki szegedi csapatával kiharcolta a feljutást, így a következő szezonban az első osztályú csapatbajnokság...

Szép sikert ért el csapatával a tehetséges orosházi teniszező

Két éve végzi egyetemi tanulmányait Szegeden és erősíti az SZTE-Sonrisa Sportmánia teniszcsapatát Juhos Tibor. Az orosházi sportember így most egy szép siker...

50+1-es verseny az 51. születésnap alkalmából

A napokban töltötte be 51. életévét Németh István, az Orosháza Városi Tenisz Klub vezetőedzője. A sportág orosházi közösségével ennek alkalmából egy kisebb...

Még csak 7 éves, de már most szép sikereket ér el az OVTK növendéke

Az Orosházi Városi Tenisz Klub (OVTK) egyik legkisebb versenyzője, Nagy Nóra Lili idén kezdett el versenyezni, de az elmúlt hetek hónapok során...

A kiváló tavaszi eredmények megalapozták a kiváló nyári edzőtábort

Hagyományos nyári edzőtáborát tartja meg a napokban az Orosházi Városi Tenisz Klub (OVTK). A foglalkozások során gyorsaságukat, erejüket és állóképességüket is fejlesztették,...

Ilyen az, amikor a teniszt szerető közösség összefog

Két barátjuk, Ifj. Pintér Tibor és Pintér Zoltán emlékére ragadtak ütőt az orosházi teniszközösség tagjai. A hagyományosan pünkösdhétfőn tartott eseményre összesen 8...

A megyei után az országos diákolimpián sem maradtak adósak a jó eredménnyel az orosházi...

Május elején írtunk arról, hogy új rendszerben rendezték meg a teniszezők diákolimpiáját. A gyulai megyei döntőt követően jöhetett az országos megmérettetés, ahol...

Kiváló eredményekkel zártak a diákolimpián az OVTK teniszezői

Új rendszerben rendezték meg a teniszezők diákolimpiáját a 2023-as tanévben. Csak egyéni versenyszámokat bonyolítottak le, a megyei döntőt...

Háziversennyel kezdték meg a szezont a teniszezők

Kilenc páros részvételével zajlott szombaton a Tó utcai teniszpályán az Orosháza Városi Tenisz Klub hagyományos, szezon eleji teniszversenye. A...

Szép eredményekkel zárta az idényt a korcsoportváltásra készülő orosházi teniszező

Október 16-án rendezte meg az Orosháza Városi Tenisz Klub szezonzáró Vári László Emlékversenyét. A csapat vezetőedzője, Németh István elégedetten tekintett vissza a...

Rekordszámú páros játszott a szezonzáró teniszversenyen

Hagyományos őszi szezonzáró eseményét, a Vári László Emlékversenyt rendezte meg október 16-án az Orosháza Városi Tenisz Klub (OVTK) csapata. A Tó utcai...

Szép sikereket értek el a csapatbajnoki küzdelmek során az orosházi teniszezők

A múlt héten adtunk hírt az Orosháza Városi Tenisz Klub csapatbajnoki szerepléséről, a megyei csapat egy fantasztikus 8-1-es győzelmet aratott, míg az...

Óriási győzelemmel kezdte meg szereplését a teniszezők megyei csapata

Szeptember első hétvégéjével az őszi csapatbajnoki fordulók is megkezdődtek az Orosháza Városi Tenisz Klub (OVTK) játékosai számára. A szezon...

Edzőtáborral és csapatbajnoksággal is készültek nyári versenyeikre a teniszezők

Hagyományos nyári edzőtáborát tartja meg a napokban az Orosházi Városi Tenisz Klub. A foglalkozások során gyorsaságukat, erejüket és állóképességüket is fejlesztették, de...

Barátaik emlékére ragadtak teniszütőt

Június 6-án, pünkösdhétfőn rendezték meg a Tó utcai teniszpályán az ifj. Pintér Tibor és Pintér Zoltán emlékére szervezett versenyt. A két kategóriában...

Orosházi teniszsiker: aranyérem a megyei diákolimpián, kiemelt státusz az országoson

Szép sikerek állnak az orosházi teniszezők mögött az elmúlt napokból, a megyei diákolimpiai döntők során ugyanis minden formáció az első helyen jutott...

Ezt gondolják Djokovics kálváriájáról az orosházi teniszezők

Nagyon úgy néz ki, hogy még távolról sem ért véget Novak Djokovics kálváriája. A Grand Slam-tornák közé tartozó Australian Open előtt hét...

Mérföldkövek az egyesület életében – Ilyen volt a teniszezők 2021-es szezonja

A 2020-as évhez képest idén már sokkal több versenyen vettek részt az Orosháza Városi Tenisz Klub (OVTK) sportolói, akik idén sem maradtak...

Még egy vándorkupára is felkerült az orosházi teniszező neve

Mozgalmas évet zárt Szilasi Dávid, a fiatal orosházi teniszező számos érmet és kupát vitt haza. Még júniusban számoltunk be...

Egyéniben és párosban is győzött az egyetemi teniszkupán Juhos Tibor

A korábbi élénk egyetemi teniszélet újraindítása – ezzel a céllal rendezték meg néhány nappal ezelőtt az I. Széchenyi Egyetemi Teniszkupát, amit a vártnál is...

Emlékversennyel zárták a szabadtéri szezont – rekordszámú páros nevezett

Szezonzáró teniszversenyt rendezett október 17-én az Orosháza Városi Tenisz Klub a Tó utcai teniszpályán. Az ötödik alkalommal megtartott, Vári Lászlóról elnevezett eseményen...

Két hétvége, felejthetetlen pillanatok – Rangos csapatbajnokságon teniszezett Lehoczky Anna

Sorozatunkban orosházi illetőségű sportolókat faggatunk ki pályafutásuk legboldogabb vagy legmeghatározóbb pillanatairól. A sort Lehoczky Annával folytatjuk, aki már korábban is ért el...